Relatív gyorshajtás
Átsodródott a vasúti sínpályán, majd kidöntötte a fénysorompót.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. március 3-án 21 óra 41 perckor érkezett bejelentés, hogy a 82. számú főút Győr-Kismegyeri vasúti átjáróban közlekedési baleset történt.

A helyszínre érkező egyenruhások megállapították, hogy a Nyúl felől Győr irányába közlekedő személygépkocsi vezetője a járműve sebességét nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg és a kanyarban megcsúszott. Átsodródott a vasúti sínpályán, majd a vasúti fény- és fénysorompónak ütközött, azt kidöntötte.

A baleset okozója 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.

A baleseti helyszínelő a 27 éves győrzámolyi lakos ellen a Győri Rendőrkapitányságon szabálysértési eljárást kezdeményezett.
Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság






A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.