Barion Pixel
2016. április 30.

Rablás bottal, fenyegetés láncfűrésszel, sokkoló az iskolában – mozgalmas volt a hét Vas megyében

Talán a fronthatásoknak is köszönhetőek az elmúlt hét nem szokványos bűncselekményei. Na meg az alkoholnak és egyéb tudatmódosítóknak. Készítettünk egy összeállítást néhány érdekesebb vasi esetről.

Szombathelyen egy 27 éves állított meg egy 62 éves  férfit és cigarettát kért tőle. Nem kapott. A rabló ekkor elővett egy botot és leütötte vele az áldozatát, majd annak pénzét és cigarettáját magához véve elmenekült. A rendőrök azonban hamarosan elkapták.

Úgy tudjuk, a rablót rendkívül megviselte, amikor a bíró elrendelte a 30 napos előzetes letartóztatását. Ezt méltánytalannak érezte és magából kikelve sikongatott, mire a bíró elvezettette. Jelenleg előzetes letartóztatásban készülhet a következő nagyjelenetre.

Láncfűrésszel nyomatékosította a kérését

Táplánszentkereszten valamilyen lakhatási kérdésben alakult ki vita a felek között, mire egyikük – cseppet sem szomjasan – egy „berántott” láncfűrésszel kívánta nyomatékosítani a véleményét. A rendőrök – megelőzendő a vérontást – kiszáguldottak a tetthelyre és őrizetbe vették a „favágót”. A férfi információink szerint azonos azzal a férfival, akit később őrjöngve szállítottak be a Sürgősségi Osztályra, miután fejjel nekirohant a falnak. Az illető még megbilincselve is szerette volna tesztelni a koponyája szakítószilárdságát, amíg a nyugtató hatása felül nem múlta az alkoholét.

Elektrosokk az iskolában

Sokkolóval ütötte ki társát egy szombathelyi diák az egyik szakmunkásképzőben. Úgy tudjuk, a fiatal csak ijesztgetni akart, de vagy a „tréfa” áldozata tett meggondolatlan lépést támadója felé, vagy a sokkolós diák keze volt hosszabb a tervezettnél, mindenesetre az elektrosokk megtette a hatását, a diák összecsuklott, a rendőrség pedig kiszállt helyszínelni.
(Érdekesség, hogy a 175/2003. Kormányrendelet a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről a sokkolókat úgy definiálja, hogy azok kis áramerősség mellett legfeljebb 10.000 Volt elektromos feszültség előállítása és közvetítése útján védekezésre képtelen állapot előidézésére alkalmasak. Ezzel szemben a hazánkban is beszerezhető eszközök jellemzően 100.000 – 500.000 Voltosak.)

Pofon a munkaterületen

A bot, láncfűrész és sokkoló után egy Audi vezetője inkább a „természetes” megoldást választotta és némi szóváltás után ököllel vitt be egy letaglózó ütést a vízmű egyik dolgozójának, a szombathelyi Maros utcában. A tettlegesség előzménye az volt, hogy a gépkocsi nem fért el a munkagép és a munkagödör között. A rendőrség garázdaság és könnyű testi sértés miatt keresi a sofőrt.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye a rablásról

Egy 27 éves horvátzsidányi férfi 2016. április 26-án 10 óra 45 perc körül az egyik szombathelyi parkolóban bántalmazott egy 62 éves kenyeri lakost, majd elvette a pénztárcáját. A sértett a bántalmazást követően nyomban a 27 éves férfi után eredt, azonban annak mégis sikerült a helyszínről elmenekülnie. A gyanúsított csuklóján másfél órán belül kattant a bilincs, elfogását követően a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki.

Az ügyben a Szombathelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya – a férfi őrizetbe vétele mellett – rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított.

(Címlapképünk illusztráció)


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.