Barion Pixel
Szerző: 112Press 2020. augusztus 22.

Videó: Piros jelzésnél egy érkező Renault elé hajtó Mazda Szombathelyen

A balesetet vészfékezéssel elkerülő gépjárműben meghibásodott egy padlóra zuhanó elektromos eszköz. A galiba okozója nem kért bocsánatot a kamera által megörökített szabálytalanságért.

Fedélzeti kamera rögzített egy balesetveszélyes helyzetet Szombathelyen, a Hunyadi utcában.

Egy Renault haladt a Rumi út irányába a külső sávban. Az autónak már hosszú ideje zöldet mutatott a jelzőlámpa, amikor egy Mazda hajtott elé a menetirány szerinti jobb oldalról.

Kapaszkodó utas, a dudaszó és a vészfékezés hangja nem lehetett kellemes

A Renault vezetője fékezett és balra húzta a kormányt. A két jármű nem ütközött. A fékezéskor az ülésről lerepült és a padlóra zuhant egy 300 ezer forint értékű elektronikai eszköz, amellyel fél órával korábban még dolgoztak. Az eszköz meghibásodott, nem működik, budapesti szervizben fogják megjavítani, várhatóan szeptemberben.

A Mazda vezetője nem kért bocsánatot a figyelmetlenségért, elhajtott a helyszínről.

Mazda 121 oldalirányú töréstesztje (**) 2002-ből - Ez várt volna a sofőrre

Az anyósülésen ülő hölgy a kamera képén jól láthatóan kapaszkodik a "majrévasba", azaz az ajtó feletti kapaszkodóba. Valószínűleg felkészült az ütközésre. A bal hátsó ajtó abalaka résnyire le van húzva, feltehetőleg ott is ült valaki.

A tanulóautó még zöldnél hajtott be

A fedélzeti kamera ezúttal is hasznos szolgálatott tett az események rekonstruálásánál. Az egyértelműen látszik, hogy a Renault másodpercek óta tartó zöld jelzésen haladt át, ebben nem lehet vita.

Az is látható, hogy egy tanulóautó érkezik a Szent Flórián körút felől, a menetirány szerinti jobb oldalról. Az autó a kereszteződésnél megáll, a szemből érkezők miatt. Az egyik autó lekanyarodott, a másik viszont egyenesen haladt tovább, valószínűleg már sárga jelzésen áthajtva.

A tanulóautó a szemből érkezőre várt, még zöldnél hajtott be a kereszteződésbe

Ezután a tanulóautó is kikanyarodik, majd utána még négy autó. Az ötödik a Mazda, amelynek ekkor már 6-7 másodperce pirosat mutatott a lámpa. A sofőr azonban megy a többiek után. Neki balról a külső sávban viszont már érkezett a Szent Márton utcából bekanyarodó kocsisor, de erről a sofőr nem vett tudomást, illetve amikor igen, akkor már késő volt. Ha a Renault vezetője nem húzza balra a kormányt, akkor biztosan ütköznek.

A Renault vezetője látta a piroson áthajtó járműveket, de azt is felmérte, hogy azok bőven elhaladnak, mire a kereszteződésbe ér. A Mazdával viszont nem számolt.

A "vészfék"-ről

Korábbi cikkeinknél rendszeresen visszatérő kritika, hogy vészfék a vonatokon van, ezért autóval nem lehet vészfékezni.

A "vészfékezés" kifejezés megítélésünk szerint teljesen érthető szó a hirtelen, a lehető legnagyobb erővel indított fékezés kifejezésére. Nem utolsósorban nagyon sok autóban létezik ún. vészfék-asszisztens (pl. EBA, BA, BAS), ami angolul Emergency Brake Assist.

 

 

 


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.