Elvakította a fény a Peugeot vezetőjét – Hyundai oldalába hajtott a 87-esen, Kőszeg határában
A Szombathely felé tartó autó vezetőjét az elmondása alapján elvakította a szemből érkező autó fénye és nem látta az utat. Éppen a szemből érkező felé tért át a sávjából.
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Kőszeg határában a 87-es főúton, kedden reggel.
A határátkelő irányába tartott egy Hyundai személyautó, amikor a szemből érkező Peugeot áttért a sávjába és érintőlegesen ütköztek.
A Hyundai egyik kereke kiszakadt az ütközéskor. Az autó irányíthatatlanul árokba csapódott, miután kidöntött egy jelzőtáblát, majd az árokból visszasodródott az úttestre, közben földet szórva az útra.
A Peugeot bal első kereke is kitörött, a sofőr az út közepén tudta megállítani a járművet.
A balesetben vétlen sofőrt, egy középkorú férfit a mentők kórházba szállították, információnk szerint nem szenvedett súlyos sérülést.
Az okozó a kérdésünkre elmondta, hogy nem sokkal korábban indultak dolgozni a munkatársával egy szomszédos megyébe, az utat az elmúlt három hónapban sokszor megtették. A férfi azt mondta, hogy a Hyundai világítása elvakította és hirtelen azt sem tudta, hol az út. Kérdésünkre azt válaszolta, hogy nem volt párás a szélvédője.
A helyszínre kőszegi tűzoltók érkeztek, akik az elektromos autót hőkamerával is ellenőrizték.
A helyszíni szemle ideje alatt egy sávon, rendőri irányítás mellett haladt a forgalom. Kisebb torlódás alakult ki.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.