Barion Pixel
Szerző: Katasztrófavédelem / Fotó: Winter László tű.zls. FKI 2020. január 13.

Frissítve: Öt épület lángolt Budapesten vasárnap este

Tűz ütött ki és robbanások történtek a Kunigunda útján vasárnap este, ahol öt egymás mellett lévő lakóépület égett.

Frissítés 18:30

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye

2020. január 12-én 18 óra 20 perckor Budapesten, a III. kerületben, a Dinamó utcában egy lakóépületben tűz keletkezett, amelynek következtében több lakó- és melléképület is kigyulladt.

A tűzvizsgáló elsődleges véleménye alapján felmerült a szabálytalan kályhabekötés, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság közveszélyokozás gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Korábban írtuk:

A budapesti tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre, 17 járművel 63 tűzoltó érkezett ki, ahol öt, egymás mellett lévő, illetve egymáshoz közeli lakóépület égett, ebből három teljes terjedelmében, kettő pedig részben.

Az oltást hátráltatta, hogy a házak fölött lévő nagyfeszültségű vezeték a hő hatására leszakadt, így áramütés-veszélyessé vált a terület.

Fotó: Winter László tű.zls. FKI

Egy ember áramütést szenvedett, aki a vezeték alatt sétált - őt a katasztrófavédelem munkatársai átadták a mentőknek.

Fotó: Winter László tű.zls. FKI

A egyik házban a tűz hatására több gázpalack felrobbant.

Fotó: Winter László tű.zls. FKI

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság mobil laborja a helyszínre érkezett és méréseket végzett a levegőből. Megállapították, hogy egészségre ártalmas anyag olyan koncentrációban nem került a levegőbe, amely a lakosságra nézve veszélyes lenne.

Fotó: Winter László tű.zls. FKI

A tűzoltók körülhatárolták a lángokat, sem ipari, sem egyéb létesítményre nem terjedt át a tűz.

Fotó: Winter László tű.zls. FKI

A tüzet másfél óra alatt véglegesen eloltották. A Katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárást indított, hogy megtudja, mi okozhatta a tüzet.

- Kérjük, iratkozzon fel Youtube csatornánkra! -

Öt épület lángolt Budapesten a Kunigunda útján vasárnap este



Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.