Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2019. szeptember 08.

Az Őrség-Rába-Goricko Mentőcsoport nyerte a vasi mentőcsoportok versenyét

Negyedik alkalommal rendezték meg az AM Dunántúli Agrárszakképző Központ Vépi Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma területén a Vas megyében megalakított önkéntes mentőcsoportok szakmai versenyét, ahol szombaton délelőtt hét csapat százöt fővel mérte össze tudását.

A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezésében hét járási és a megyei önkéntes mentőcsoport vett részt a szombati versenyen, ahol hét feladatot kellett a csapatoknak időre megoldaniuk, ezzel teljesítve a rendszerben tartó gyakorlat követelményeit is.

DSC_0175

A rendezvényt Seper András tű. ezredes, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató-helyettese nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy a lakosságot érő természeti katasztrófák, vegetációs tűzesetek, extrém időjárási helyzetek esetén megyénkben nem csak a hivatásos, hanem az önkéntes, mentésbe bevonható járási mentőcsoportokat is beavatkozására is szükség lehet. Ez a versengés is az önkéntes mentőerők tettrekészségét bizonyítja.

DSC_0169

A hét versenyállomáson sérült mentésére alpintechnikával, katasztrófavédelemhez kapcsolódó elméleti teszt kitöltésére, elsősegélynyújtásra, csapadékvíz hatására romosodott épület megtámasztására, ideiglenes védmű, nyúlgát építésére, védekezési anyag vízen történő szállítására, a lehullott extrém mennyiségű csapadékvíz szivattyúval történő átemelésére, továbbá az akadályokkal nehezített, romosodott terület elhagyásának gyakorlására került sor. 

DSC_0150

Az esős, valós helyzethez közelítő körülmények között szakmai versenybírók figyelték a feladatok végrehajtását.
 
DSC_0228

Az eredményeket, a kitűzött célok megvalósulását Poór Balázs tű. alezredes, megyei polgári védelmi főfelügyelő és Seper András tű. ezredes által vezetett versenybíró bizottság összesítette.

DSC_0225

A hétvégén szabadidejüket feláldozó önkéntesek között az első helyen végzett, a „Őrség-Rába-Goricko Megyei Mentőcsoport”, akik így a vándorserleg megőrzésére egy évig jogosulttá váltak, valamint képviselik Vas megyét a 2019. október 4-5-én Salgótarjánban megrendezendő Önkéntes Mentőszerveztek Országos Szakmai Vetélkedőjén.

DSC_0223

A  „Szombathelyi Járás „Borostyánkő Járási Mentőcsoport” a második legjobb eredményt érte el, míg a harmadik helyen a „Vasvári Járás „Hegyhát Járási Mentőcsoport” végzett.

Az Őrség-Rába-Goricko Mentőcsoport nyerte a vasi mentőcsoportok versenyét



Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.