Szerző: Olvasói levél / Fotó: olvasó 2021. július 31.

Olvasói levél: Nem mond igazat a klub, súlyosan megsérült a dobóatléta

Olvasónk felháborodott a sportklub újságcikkre adott reakcióján, ami szerint hozzátartozója könnyebben sérült. Zárójelentést is csatolt, ami alapján a dobóatléta koponyatörést szenvedett.

A nyugat.hu és az ugytudjuk.hu portálok számoltak be arról, hogy balesetet szenvedett egy dobóatléta Szombathelyen, az új Haladás Sportkomplexum mögötti, Kenderesi utcai, laikus szemmel is romosnak tűnő dobópályán. Mindkét portálnak nyilatkozott Szántó Erzsébet klubmenedzser, aki megerősítette a baleset tényét. Válasza alapján a versenyző egy rosszul kivitelezett dobás közben elesett és megsérült, a sérülése nem súlyos, otthonában gyógyul.

A Haladás Sportkomplexum mögötti dobópálya nem újult meg Fotó: Olvasó

Olvasónkat, a sérült sportoló hozzátartozóját azonban felháborította ez a nyilatkozat. Kérésünkre zárójelentést is küldött az általa leírtak megerősítésére. A 112Press-nek írt levelet szerkesztve, a levél írójának hozzájárulásával közöljük.

Olvasó levél

Nem tudom, hogy értesültek-e a nyugat.hu és az ugytudjuk.hu által lehozott cikkről a Haladás dobópályán történt balesetről? Múlt héten, kedden délután a hozzátartozóm - aki már 10 éve a Haladás kalapácsvetője -, edzés közben elesett a rossz állapotú dobókörben és a feje nekicsapódott a beton szélén lévő vasnak. Felkelni nem tudott és a füléből ömlött a vér, szó szerint.

Az edző jelen volt, de 5-10 perc is eltelt és nem hívott mentőt. A hozzátartozómnak volt annyi lélekjelenléte, hogy értesítette a  szüleit és kérte, hogy azonnal menjenek hozzá.  Az édesanyja még az autóból hívta a mentőket. Az édesapja ért hozzá elsőként, a fia az ájulás határán volt, az apa tartotta ébren a mentők kiérkezéséig.

A zárójelentés részlete - nem könnyű sérülésre utal Forrás: Olvasó

A sportoló négy napot töltőtt kórházban, abból kettőt az SBO Osztályon, majd az idegsebészeten feküdt, ahol bíztunk abban, hogy nem kell megműteni. A diagnózis: koponya törés, spontán bevérzések, dobhártya szakadás, nagyobb vérömlenyek. A borzalmas fájdalmak jelenleg is tartanak.

Bízunk abban, hogy nem lesz maradandó károsodása. De a hallása valószínűleg már nem lesz tökéletes. Most az otthonában lábadozik, nehezen mozog, fájdalmai vannak.

Ez valóban nem nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülés Forrás: Olvasó

A Haladás által kiadott nyilatkozat nem fedi a valóságot, úgyanis azt nyilatkozták hogy nem történt nagy baj, nem súlyos a sérülés. Pedig tudják, hogy az, mert egyszer érdeklődtek a hozzátartozóm után a kórházban. Az edző azóta sem válaszol a sportoló üzenetére. A héten a dobópályát lezárták balesetveszély miatt, alkalmatlanná nyilvánítottak az edzésekre . De régóta ilyen állapotban volt már, nem most lett ilyen.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.