Szerző: Vas Megyei Főügyészség 2017. július 28.

Oltásellenes nő támadt a háziorvosra – vádemelés

Egy nő megtiltotta a háziorvosnak, hogy beadja gyermekének a kötelező védőoltást, majd amikor az orvos az illetékes tiszti főorvost hívta telefonon nekirontott és az ablaknak, konvektornak lökte a sértettet.

A Sárvári Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat az ellen a nő ellen, aki 2014. szeptemberében egy Sárvár közeli településen a gyermek háziorvosra támadt.

A vádirat szerint a vádlottat az iskolai védőnő hívta fel, hogy jelenjen meg gyermekével együtt a háziorvosnál az esedékes kötelező védőoltás beadása érdekében.

A vádlott elvitte ugyan a gyermeket a háziorvoshoz, de megtiltotta a védőoltás beadását, majd egy általa készített nyilatkozat tervezetet adott át aláírásra a sértett háziorvosnak, amelyen a megjelenésüket kívánta igazoltatni és kérdéseket tett fel az oltással kapcsolatban.

A sértett átvette a papírlapot, azonban nem igazolta a megjelenést, és a kért adatokat sem adta meg, hanem a rendelőjébe ment, hogy állásfoglalást kérjen az ügyben az illetékes tiszti főorvostól.

A vádlott ezt követően berontott a rendelőbe és megpróbálta a papírlapot kiragadni a telefonáló sértett kezéből, miközben többször odakapott a háziorvos testéhez, majd nekilökte a konvektornak és az ablaknak.

A bántalmazás következtében könnyű sérülést szenvedő sértett háziorvost a vádlott erőszakkal akadályozta az egészségügyi tevékenység ellátásában, majd a megszerzett papírlappal sietve távozott.

A Sárvári Járási Ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.


Címlapképünk illusztráció.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.