Barion Pixel
Frissítve: 2013. augusztus 08.

Nyílt pályán szétakadt a személyvonat Sárvár közelében

Szétakadt egy személyvonat Sárvár és Porpác között. Az utasok többsége csak az erős fékezést vette észre ebből. Személyvonatnál évek óta nem fordult elő ilyen a MÁV-nál.

Olvasónk jelezte, hogy "elvesztette őket" egy vonat Sárvár és Porpác között, a kocsijuk levált a szerelvényről és megállt. Az eset az érdekesség kategóriába tartozik, az utasok nem voltak veszélyben, csak késtek. A szétakadás még a hét elején történt.

Megkerestük a MÁV-ot, valóban történt-e ilyen eset? A megerősítő válasz gyorsan megérkezett. Mivel tanulságos lehet, ezért a válaszlevélben szereplő magyarázatot is közöljük.

"„A vasúti szerelvényeket a kocsik két végén elhelyezett vonóhoroggal és csavarkapoccsal kapcsolják össze. Ez a kapcsolat kétféleképpen szűnhet meg.”"

"„A vonóhorogról különféle erőhatások következtében leakadhat a csavarkapocs, ami a vonat szétakadásához vezethet, az említett eseménynél is ez történt. A vonatok szétakadása igen ritkán, tehervonatoknál, évente egy-két esetben fordul elő. Személyszállító vonat szétakadása több éve nem történt. Veszélyhelyzet nem állhat fenn szétakadás esetén.”"

"„A vasúti szerelvények közötti kapcsolat a csavarkapocs vagy a vonóhorog törése esetén is megszűnhet, ezt a jelenséget hívják vonatszakadásnak, amely – szintén az esetek 95 százalékában tehervonatoknál évente átlagosan 60 esetben fordul elő. A jelenséget többnyire a csavarkapocs elöregedése idézi elő. Veszélyhelyzet azonban semmilyen körülmények között nem áll fenn vonatszakadáskor sem, az utasok biztonsága garantált. A vonatok fékezése ugyanis légfékkel történik, szétszakadás esetében a légvezeték is szétszakad, a vonat ennek következtében biztonságosan megáll, miután a vezetékből elszökik a levegő, így a nyomás megszűnik.”"

"„ Fontos hangsúlyozni tehát, hogy sem a szétkapcsolódás, sem a szétakadás nem jelenthet veszélyt! A személyszállító vonat esetében az utasok legfeljebb egy intenzív fékezést érezhetnek, majd azt, hogy a szerelvény megáll.”"

"„Az említett esemény során a szétakadt kocsik összekapcsolása, és az előírt műszaki vizsgálatok után a vonat tovább közlekedett. Személyi sérülés nem történt, a késésen kívül más következménye az eseménynek nem volt, így a vasútvonalon közlekedő más vonatot sem érintett. Az esemény körülményeinek a vizsgálata folyamatban van.”"

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.