2016. július 24.

Nem kéne így beb*szni, Papa! - senki nem segített a rosszullét miatt fekvő férfinak

A szombathelyi férfi betegsége miatt megszédült és elesett. Magatehetetlenül feküdt, miközben emberek mentek el mellette. A tudata tiszta volt, csak felkelni nem tudott. Fiatalok gunyoros megjegyzést tettek rá, mert részegnek gondolták.

A szombathelyi Tóth Sándor egyáltalán nem iszik alkoholt. Kakaót és tejet fogyaszt a legszívesebben. Betegsége miatt többször előfordult már, hogy nagyon megszédült, például amikor egy magasabb lépcsőfokra kellett fellépnie. Szombathely déli városrészében kétszer is elesett a közelmúltban. Bár többen látták, de senki nem ment oda neki segíteni. Az egyik boltból többször is kinéztek rá, vajon fel tudott-e már kelni.

A férfi tudatánál volt, csak az erős szédülés miatt nem bírt felállni, megmozdulni. Az fájt neki a legjobban, amikor fiatalok mentek el mellette. "Papa, nem kéne így bebaszni!" - nevetett az egyikőjük. Ezzel kapcsolatos érzéseit videónkban mondja el.

A felvétel elkészülte után nem sokkal a Petőfi Sándor utcában figyeltünk fel egy arccal a föld felé fekvő férfira a járdán. Az első lehetséges helyen félreálltunk és visszasiettünk. Addigra két fiatal is ott volt a férfi mellett. Az egyik szólongatta, a másik hívta a mentőket a vérző fejű, ez esetben valóban merev részeg, szinte öntudatlan férfihez. Ekkor ért oda egy elegáns fiatalember, akinek a fején még meg sem száradt a vastag zseléréteg. "Hagyjátok a picsába, csak részeg! Majd kipiheni" - nevetett jóízűen, aztán megsértődött, amikor arról érdeklődtünk, hogy ha az apja, vagy a saját gyereke kerülne hasonló helyzetbe, vajon akkor is így állna hozzá? A lezser fiatal továbbállt, a másik két fiú viszont megvárta a mentő kiérkezését. "Nem tettünk ezzel rosszat, ugye?" - kérdezte egyikőjük. Innen is üzenjük, hogy ők cselekedtek helyesen, amikor megálltak segíteni a bajba került embernek.

Mint ahogy a videónkban bemutatott eset is példázza, egyáltalán nem biztos, hogy aki egy közterületen fekszik, az csak részeg lehet, előfordulhat, hogy komoly bajban van, de az is lehet, hogy csak egy kis segítségre van szüksége ahhoz, hogy magához térjen, felálljon. Még a mentőt sem kell minden esetben kihívni, viszont segítség lehet, ha az illető hozzátartozóját felhívják és elmondják, mi történt.

Ha pedig valóban részeg ember vágódott el, az még nem jelenti azt, hogy neki nincs szüksége segítségre. Néhány héttel ezelőtt egy fekvő hajléktalan mellett mentek el többen a belvárosban, mire valakinek feltűnt, hogy az illető halott.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.