Barion Pixel
Szerző: 112Press 2020. augusztus 15.

Négyen megsérültek Celldömölk közelében - sodródó Fiat okozott balesetet

Akkumulátorok, fémalkatrészek és fémhulladék szóródott ki a 834-es útra egy baleset után. Teljes útlezárás mellett tart a helyszíni szemle Celldömölk közelében, ahol egy kisáruszállító vezetője elvesztette uralmát a járműve felett.

celldömölk_03a
 
Celldömölk felől Pápa irányába tartott egy Fiat kisáruszállító, aminek a vezetője feltehetőleg későn vette észre az előtte forgalmi okból álló Suzukit. A Fiat vezetője elvesztette az uralmát a járműve felett és a kisáruszállító az úton keresztbefordulva sodródni kezdett.
 
celldömölk_09a
 
Közben a járműből rögzítetlen fémtárgyak zuhantak az úttestre. A sodródó Fiat nekiütközött egy szemből érkező, szabályosan közlekedő Hyundai személyautónak, ami ettől árokba csapódott. Egy Fiatból kieső kerék ütközött egy kereszteződésben álló, a veszély elől tolatni próbáló Mercedesszel. Ennek az autónak a lökhárítója sérült meg. Nem csak a Mercedes vezetője reagált villámgyorsan a veszélyhelyzetre, hanem a Suzuki sofőrje is.
 
celldömölk_05a
 
-Vönöck irányába szerettem volna bekanyarodni, de egy szemből érkező autónak elsőbbséget adtam, ezért álltam az úton. Amikor a jármű elment indultam volna, de belenéztem a tükörbe és láttam az autóm felé sodródó Fiatot és akkumulátorokat. Padlógázzal kilőttem előre, így anyagi kár nélkül megúsztam az esetet.- mondta el a 112Press-nek a Suzuki vezetője.
 
celldömölk_04a
 
A Fiatban és a Hyundaiban két-két ember sérült meg, őket a mentők a szombathelyi kórházba szállították. A roncsokat celldömölki tűzoltók áramtalanították és levontatták az úttestről.
 
celldömölk_08a
 
A baleset időpontjában az aszfalt nedves volt, de nem esett az eső. A mentők kiérkezése után felhőszakadás érte el a helyszínt.
 

Négyen megsérültek Celldömölk közelében - sodródó Fiat okozott balesetet



Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.