Barion Pixel
2015. május 10.

Így vizsgázott Nápolyi, a romkutató mentőkutya (videó)

A 3,5 éves labrador mentőkutya remekül teljesítette a romkutatási feladatokat. Kameránkkal elkísértük a valóban romos épületben. Vigyázat, egyesek számára undort keltő helyszínt is megörökítettünk!

Videónkkal olvasóink is bepillanthatnak a romos falak mögé, ahol a mentőkutyáknak és gazdáiknak kellett bizonyítaniuk rátermettségüket. Cikkünk képanyagában most egy mentőkutyára koncentráltunk, későbbi összeállításunkban a többi eb is szerepel majd. És hogy miről is szólt a mostani vizsga, arról a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye ad bővebb tájékoztatást.

A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az idei év egyik fő céljául tűzte ki a korábban létrehozott, és tavaly nemzeti minősítést szerzett járási mentőcsoportok fejlesztését. A bővítéssel hatékonyabbá válhat az esetleges kárelhárítási feladatok végrehajtása, mi több, az új egységek segítségével olyan speciális feladatokban is részt tudnak vállalni, amelyekhez ez idáig nem voltak adottak a képességek.

napolyi47

A képességek növelése jegyében a Szombathelyi Járási Borostyánkő Mentőcsoport nemrég egy kutyás felderítő egységgel bővült. A mentőcsoport kutyás egységét alkotó Kutyás Univerzum Kutyaiskola, valamint az Alpokalja Speciális Kutyás Felderítő és Mentőcsoport kutyáinak és kutyavezetőinek felkészítését Kunhegyesi Tibor, az iskola vezetője kezdte meg, majd tavaly szeptemberben Lehoczky László, a miskolci Spider Mentőcsoport a romterületen történő kutatási-mentési feladatok végrehajtására képezte ki őket.

A gyakorlaton valóban borzasztó látvány várta a versenyzőt - a valóság rosszabb is lehet

A felkészítés során a kutyáknak meg kellett tanulniuk a bevetési területen történő viselkedés szabályait, el kellett sajátítaniuk, hogyan ismerjék fel a különböző szagokat, hogyan különböztessék meg szagminta alapján az élő, a sérült és elhunyt embert, vagy azt, hogyan kell a különböző terepeken követni az emberek nyomait. A kutyavezetők segítségével meg kellett tanulniuk, mi a feladat a romkutatásnál, a területkutatásnál, hogyan jelezzék, ha találnak valakit. A kiképzés egyik különösen fontos feladata volt, hogy kutyák és vezetőik között feltétlen bizalom alakuljon ki, hiszen csak így tudnak kárterületen hatékonyan együttműködni.

napolyi50

A képzések lezárultak, a mentőkutyák és vezetőik május 9-én és 10-én 36 órás nemzeti minősítő gyakorlat keretében mutatták be a képzések, gyakorlatok során tanultakat, Szombathelyen, a 11-es Huszár úti laktanyában.

A gyakorlatra a Szombathelyi Járási Borostyánkő Mentőcsoport kutyás egységén túl az ország több pontjáról érkeztek résztvevők: szintén tanúbizonyságot tehetett felkészültségéről a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkező Kelet-Magyarországi Speciális Mentő Egyesület, valamint a Komárom-Esztergom megyei Tatabányai Polgári Védelmi és Kutató-Mentő Egyesület állománya.

 

A minősítő vizsgán mindösszesen tizenkét mentőkutya és vezetője vett részt, a gyakorlat vezetője Erdélyi Krisztián tűzoltó ezredes, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, a minősítő bizottság vezetője pedig, Nagy Sándor tűzoltó alezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos polgári védelmi főfelügyelő-helyettes volt.

napolyi52

A nemzeti minősítő gyakorlat számos látványos elemből tevődött össze. Egyik feladatban romos területen eltűnt személyeket kellett felkutatni. Azonban nem volt elég csupán megtalálni a személyeket, a vizsgáztatók azt is figyelték, másképp jelzi-e a kutya, ha sérültet, vagy ha elhunyt embert talál. Értékelték, hogyan reagál ilyen esetben a kutyavezető, akinek feladata volt a kutyavezetés mellett az információ továbbítása és az elsősegély-nyújtás megkezdése is. Egyes kárterületekre csak alpintechnika segítségével, kiépített kötélpályán lehetett feljutni. Másik feladat volt a területkutatás, ahol szintén a szimatmunkát mérték fel, vizsgálták, hogy a kutyák rendelkeznek-e azokkal a képességekkel, melyek segítségével nyílt terepen, vagy épp erdős területen meg tudnak találni egy eltévedt, sérült túrázót. Az értékelés során fontos szempont volt, hogy a mentőkutyáknak nem csupán egyénileg, a vezetőjükkel, hanem a többi kutyás mentőegységgel együttműködve is végre kellett tudni hajtani a feladatukat. A vizsga a napnyugtával sem ért véget, szürkületkor és éjszaka, csökkent látási viszonyok között szintén különféle gyakorlatok vártak a mentőkutyákra, melyek során csupán kifinomult szaglásukra, nyomkövetési képességükre hagyatkozhattak az ebek.

A gyakorlat május 10-én mindhárom mentőegységnek sikeresen zárult, a minősítő bizottság a feladatok végrehajtását „MEGFELELT”-re értékelte, ezzel a mentőkutyás egységek megszerezték a nemzeti minősítést. A vizsga sikeres teljesítésével mindhárom szervezet jogosulttá vált, hogy önállóan is részt vegyen eltűnt, eltévedt személyek felkutatásában, vagy romos épületek környezetében kutatási-mentési feladatok végrehajtásában.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.