2017. augusztus 11.

Megijedtek egymástól a sofőrök, mind a két autó árokban kötött ki

Egy időben próbált kinézni a kocsisorból két egymással szembe haladó autó vezetője és mind a kettő hirtelen mozdulattal próbált visszatérni a saját sávjába, hogy elkerüljék az érintőleges ütközést. Nem ütköztek, de mind a két autó letért az útról Sitke és Nagysimonyi között.

Súlyos baleset Nagysimonyi és Sitke között

Kocsisorban haladt az a Fiat, aminek a sofőrje előzni akart, ezért kidugta az autó orrát a bal oldali sávba, de szemből egy Nissan érkezett. Mindkét sofőr megijedt és jobbra rántotta a kormányt, így nem ütköztek össze, de mindkét jármű irányíthatatlanná vált. A Nissan egy szántóföldre csapódott, a Fiat pedig az út melletti sekély árokba, ahol felborult.

Súlyos baleset Nagysimonyi és Sitke között

A Fiatban utazó két ember megsérült, egyikük súlyosan, mindkettejüket kórházba kellett szállítani. A helyszínelés még tart, a rendőrök váltakozó irányban engedik a forgalmat.

Súlyos baleset Nagysimonyi és Sitke között

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.