Szerző: Szombathelyi Törvényszék 2019. június 18.

Múzeumok Éjszakája a Szombathelyi Törvényszéken

A Szombathelyi Törvényszék is bekapcsolódik az idén június 22-én tartandó Múzeumok Éjszakája országos rendezvénysorozatba, amelynek központi helyszíne az idei évben Szombathely városa lesz.

 

szht4

A Szombathelyi Törvényszéken a program 18:00-kor a Gayer Gyula-udvar avatásával indul, ezt követően 18:30 órakor kerül sor dr. Melega Miklós levéltárigazgató előadására, amely „A törvényességen kívül” címet viseli, az este folyamán még egy előadásnak lehetünk szem- és fültanúi, ez pedig 20:15 órakor veszi kezdetét „Boszorkányperek Vas megyében” címmel Feiszt György történész, levéltáros előadásában.

szht5

Ugyancsak 18:30 órakor veszi kezdetét az első „Bírósági séta”, amelynek keretében az érdeklődők megismerkedhetnek a Szombathelyi Törvényszék épületével. Ezt követően még 19:30, 20:30 és 21:30 órakor indulnak újabb turnusok a látogatók részére.

Programjaik színvonalas lebonyolítása érdekében együttműködnek társszerveikkel:

- a Szombathelyi Áldozatsegítő Köpont, akik a Pánikszobával várják a látogatóinkat, egészen 22:00 óráig,

szht20

- a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Szombathelyi helyszínelőivel, akik 19:15 órakor (T)örvény-(Drá)Ma elnevezéssel tartanak bemutatót,

szht6

-  a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézettel, amely folyamatos bemutatókkal várja az érdeklődőket az est folyamán

szht15

A hagyományainkhoz híven idén sem maradhat el a szokásossá vált tárgyalás-látogatás, amelynek folyamán a közönség részt vehet egy kitalált büntetőtárgyaláson, azonban nem csak hallgatóságként, hanem akár szereplőként is. Idén valamennyi résztvevő a digitalizáció köré építette fel a programját, így a törvényszék bemutatja az ezzel kapcsolatos  valamennyi újítását, kezdve a távmeghallgatástól a beszédfelismerő programig.

szht11

A tárgyalások lebonyolításában aktívan részt vesznek a Vas Megyei Főügyészég ügyészei, valamint a Vas Megyei Ügyvédi Kamara tagjai is. 

Fotóink egy korábbi Múzeumok Éjszakáján készültek a Szombathelyi Törvényszéken.

Múzeumok Éjszakája a Szombathelyi Törvényszéken



Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.