Szerző: Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2022. szeptember 18.

Veszélyes a mustgáz - fokozott figyelem szükséges ilyenkor a borospincékben

Országszerte zajlik a szőlő szüretelése, sok helyen már a mustot érlelik a pincékben. A szőlő levének erjedésekor mustgáz keletkezik, amely nem megfelelő körülmények között komoly veszélyt jelent. Szellőztetéssel, valamint szén-dioxid-érzékelő elhelyezésével elkerülhető, hogy veszélyes mennyiségben felhalmozódjon, illetve balesetet okozzon a gáz.

Tavaly Zala megyében, Garaboncon követelt áldozatot a színtelen, szagtalan gáz. Vas megyében a felelős magatartásnak köszönhetően már évekre visszamenően nem történt ilyen baleset. Évről évre több alkalommal riasztják ilyen esethez a tűzoltókat, holott a balesetek könnyen megelőzhetőek. A szén-dioxid önmagában nem mérgező, azonban mivel nehezebb a levegőnél, egy szellőzés nélküli pincéből kiszorítja oxigént. Aki ilyen pincébe megy le, rövid idő alatt oxigénhiányos állapotba kerül, amelynek tünetei a szédülés és a fáradtságérzet. Ezeket az eszméletvesztés, végül a fulladás követheti.

Gyertya ég miskakancsón egy kőszegi borospincében

Egy liter erjedő must csaknem 42 liter szén-dioxidot termel. Éppen ezért fontos szellőztetni a pincéket, és célszerű oda szén-dioxid-érzékelőt is felszerelni. Ha ilyen nincs, alkalmazható a közismert gyertyás módszer is, amikor az ember egy meggyújtott gyertyával ellenőrzi, van-e elég levegő a pincében. Fontos, hogy az égő gyertyát ne kézben, hanem például egy lapáton tartsuk magunk előtt, és úgy menjünk le a pincébe. Ha a gyertya elalszik, életveszélyes a pincébe menni - áll a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleményében.

A szén-dioxiddal telített pincébe csak sűrített levegős légzőkészülékben szabad bemenni, ezért aki mustgázzal kapcsolatos balesetet észlel, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot és kérje a tűzoltók segítségét!

Nem tévesztendő össze a szén-monoxiddal, sem a mustárgázzal!

Sokan összekeverik a szén-dioxidot és a szén-monoxidot. A must erjedésekor keletkező mustgáz (és nem mustárgáz!) a szén-dioxid, ami a levegőnél nagyobb sűrűségű, ezért alulról szorítja ki az oxigént. Ezért kell az égő gyertyát is a földre helyezni. Míg a szén-monoxid érzékelőket a mennyezet közelébe kell telepíteni, addig a szén-dioxid detektorral jellemzően derékmagasság alatt mérnek


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.