2015. szeptember 25.

Szirénázó mentő elé csúszott a Suzuki Szombathelyen

Megcsúszott és a szemből érkező, szirénázó mentő elé vágódott egy Suzuki. Az ütközéstől a mentő árokba hajtott, de a sofőr remekelt: borulás nélkül kikormányozta a járművét a sáros árokból.

 

Szerencsés kimenetelű baleset történt a 87-es főúton, Szombathely határában pénteken délután, az Ipari út és a Söptei út között. Egy Volkswagen lassított a szemből érkező, szirénázó mentő miatt, a VW mögött haladó Suzuki vezetője pedig elvesztette uralmát a járműve felett.

-Zuhogott az eső, 80-90-es tempóban halkadhattam, amikor az előttem haladó autó sofőrje a fékre lépett. Hirtelen kellett fékeznem, megcsúszott az autó és balra sodródtam, egyenesen a mentő elé - mondta el kérdésünkre a Suzuki vezetője. -Ezután az autóm megpördült és az előttem megálló VW-nek csapódott.

Sikerült visszakormányozni az útra a mentőt a felázott árokból

A mentőautó az ütközéstől árokba hajtott, de a sofőr tartotta a kormányt és bravúrral visszavezette a járművet az útra a felázott árokból. A mentőben senki nem sérült meg, a Suzuki egyik utasa viszont beütötte a fejét és szédült, ezért megfigyelésre a Markusovszky kórházba szállították.

 


A rendőrség lezárta a 87-es út érintett szakaszát, ezért a Zanati út - Nádasdy Ferenc utca - Söptei út közötti szakaszokon komoly dugó alakult ki, a Zanati úton pl. 20 perc alatt lehetett eljutni a Tesco-tól a Nádasdy utcáig.

Szirénázó mentőautó elé csúszott egy Suzuki Szombathely határában




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.