Menekülés közben kidobta autójából a kábítószert - előzetesbe került a drogkereskedő
A rendőrök elől való menekülés közben több mint két kilogramm amfetamint dobott ki az autójából az a férfi, akit igazoltatás miatt akartak megállítani Rábapatyon. A férfi a gyanú szerint már korábban is érintett volt kábítószer-kereskedelemben, ezért az ügyészség kezdeményezte előzetes letartóztatását.
A Vas Megyei Főügyészség indítványozta, a Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója pedig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit korábban már gyanúsítottként kihallgattak kábítószer-kereskedelem bűntette miatt, azonban 2020. február 13-án két kilogramm amfetamint szállított.
A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2018. júniusától 10 alkalommal adott el Szombathely és Sárvár területén amfetamint, összesen 600 gramm mennyiségben, 2500 Ft/gramm vételáron. Az általa értékesített anfetamin együttes mennyisége meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát is.
Ezt meghaladóan a gyanúsított sárvári lakásán a csekély mennyiség felső határát meghaladó kábítószert foglalt le a nyomozó hatóság 2018. júniusában.
A gyanúsított a fenti bűncselkemény miatt vele szemben a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon folytatott büntetőeljárás alatt, 2020. február 13. napján gépkocsival közlekedett Rábapatyon, amelyben kábítószert szállított, amikor a rendőrjárőr igazoltatás alá akarta vonni.
A gyanúsított azonban a rendőri intézkedésnek nem tett eleget, a helyszínről elhajtott, és a menekülés útvonalán, az egyik rábapatyi ház előtt a gépkocsiból több mint két kilogramm amfetamint dobott ki, majd a szántóföldre hajtott és a személygépkocsit hátrahagyva elmenekült, azonban rövid idő alatt elfogták.
A Vas Megyei Főügyészség azért indítványozta a gyanúsított letartóztatását, mert a terhére rótt bűncselekmény akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, ezért fennáll a szökés veszélye, valamint a gyanúsított a büntetőeljárás során szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követett el, és fennáll a veszélye annak is, hogy szabadon bocsátása esetén további bűncselekményt követne el.
A Szombathelyi Járásbíróság ügyeletes nyomozási bírója az ügyészi indítvánnyal egyezően 1 hónap időtartamra a gyanúsított letartóztatását 2020. február 15. napján elrendelte.
Az amfetamin pszichés hatásai
Hatása olyan, mintha hirtelen stressz érné a szervezetet. Emelkedik a pulzusszám és a vérnyomás, kitágulnak a pupillák, kipirul a bőr. Felgyorsul a beszéd, szédülés, verejtékezés, szájszárazság jelentkezhet. Feldobottság, éberség, tettrekészség alakul ki, de előfordulhat izgatottság, szorongás, levertség, emésztési zavarok, torzult látás, remegés és mellkasi fájdalom is. Az amfetamin fokozza a szexuális aktivitást, kitolja az ébrenlétet. Elveszi az étvágyat is. Elmúlásával levertség, fáradtság, rossz közérzet jelentkezik. Több napos használat után a kialvatlanság és a fáradékonyság tünetei (hallucinációk, emlékezetkiesés) jelentkeznek.
A lelki hatások között megtalálhatjuk a tettrekészséget, az élesebb érzékeket, az éberséget, a megnövekedett koncentrációt. A fogyasztó önbizalma, önbecsülése megnő, de ezzel párhuzamosan idegesebb, agresszív lesz. Súlyosabb esetekben hallucinációk, ismétlődő kényszeres cselekvések és paranoia is jelentkezhet.
Veszélyei
A hosszabb ideig tartó rendszeres amfetaminhasználat jelentős fogyással, kimerültséggel, fásultsággal, a hangulat romlásával jár együtt. Az amfetaminfogyasztók fogai károsodhatnak, akár, mert a szer felgyorsítja a fogszuvasodást, illetve, mivel az egyik kényszeres cselekedet a bruxizmus, vagyis a fogcsikorgatás. A hosszú távú amfetaminfogyasztás növeli a pszichózis, illetve a kényszeres vagy paranoid tünetek megjelenését. Fokozza a depresszív tünetek kialakulását; a használóknál agresszív viselkedés is megjelenhet. Forrás: hazipatika.com
A címlapkép illusztráció.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.