Barion Pixel
Frissítve: 2013. augusztus 09.

Megvan az újraélesztési rekord Sárváron - Szirénás felvonulás videón

Megdöntötték az újraélesztés eddig fennálló rekordját Sárváron, miután 36 órán keresztül folyamatosan élesztettek újra egy fantomot. Videónk a rekord ünneplésén túl a szirénás felvonulást is megmutatja.

 "Egy, két, há', négy...”"- számolt tízig több alkalommal az utolsó percekben a sárvári rekordkísérlet helyszínén a teljesen felpörgött nézősereg. Minden egyes számra a földön fekvő bábu mellkasa benyomódott, Három tízes után jött a két befúvás, majd ismét kezdődött a számolás.

A rekordkísérlet egyik nagy durranása lett volna az utolsó két perc, amit a tervek szerint a Sárvári Gyógyfürdőben sikeresen újraélesztett férfi vitt volna végig. Azaz egy újraélesztett beteg mutatta volna be a helyes újraélesztési technikát. Sajnos a férfi az utolsó napon úgy döntött, mégsem vállalja a szereplést. Előtte részt vett a felkészítésben, az oktatáson, így végig úgy tűnt, egyenesben van a dolog. Annyit azért megtudtunk, hogy aggodalomra semmi ok, nem a férfi egészségi állapotával adódtak gondok. A döntését a jelenlévők is tudomásul vették.

Így a legutolsó újraélesztő dr. Gőbl Gábor, a Magyar Resuscitatios Társaság elnöke lett. A szervezet összefogja és támogatja mindazon szakemberek munkáját akik az újraélesztés elméletével, gyakorlatával, kutatásával vagy oktatásával foglalkoznak. Céljuk, hogy a több szakterületet is érintő valódi csapatmunka megvalósítása révén a váratlanul bekövetkező keringésleállások szakszerű ellátásával a halálozás csökkenjen, az elkerülhető halálesetek megelőzhetők legyenek.

Már az utolsó befújás előtt is tombolt a közönség, de a rekord kihirdetésekor még nagyobb ováció kezdődött a teremben. A magyar rekordok regisztrátora megemlítette, hogy Sárvár élen jár a rekordokban. Fel is sorolt néhányat: hotel, petanque, masszázs, forralt bor, újraélesztés. A közönség jót derült a sorrenden, de mint kiderült, Sebestyén István nem egy életpályát vázolt fel a felsorolásával. (Bár Magyarországon szinte tabu téma, de azért megemlítjük, hogy a szponzorok között felfedeztünk egy helyi temetkezési vállalatot is. A fekete humorbonbonok elpufogtatásán túl dicséretes, hogy egy temetkezési cég is támogatja az életben maradás elősegítését támogató programot.)
Szirénás felvonulás Sárváron retró Robur felvezetésével:

A sikeres rekorddöntésen túl számos egyéb látványosság is várta a vendégeket. Mentési bemutató, a Nádasdy Bandérium hagyományőrzői, a Fekete István Állatvédő Egyesület örökbefogadandó kutyusai stb. Délután a szirénás felvonulásra is sor került , amit szintén megörökítettünk videón. A menet elején látható Robur közel és távol az egyetlen ilyen típusú retró mentőautó, a jármű történetével korábban már foglalkoztunk.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.