Frissítve: 2013. július 24.

Megütötte a csalót, bajba került a károsult (frissítve)

Ausztriai munkával hitegető csalót ütött meg egy szombathelyi férfi, mire a csaló rendőrért szaladt. Az átvert ember most bajban van, miközben több tucat munkakeresőt verhetett át a szélhámos.

Frissítés 2013.02.18.
Hétfőn délelőtt többen is feljelentették a 31 éves szombathelyi G. Zsoltot, aki kaucióként szedett be pénzt ausztriai munkára jelentkezőktől. Kilenc órakor egyszerre hat ember ment a rendőrségre feljelentést tenni, de arra már bent is voltak károsultak. G. Zsoltot a lakásán is kerestük, hogy lehetőséget adjunk neki álláspontja elmondására, de senki nem nyitott ajtót és korábbi telefonos üzeneteinkre sem reagált.

Információink szerint ma többen is keresték a csalót az otthonánál. Egy házban lakó elmondta, folyamatosan szólt G-ék kaputelefonja és hozzá is becsengetett valaki, hogy árulja el, hol található G. Zsolt, vagy legalább azt árulja el, mi az autójának rendszáma. A lakótárs ennél többet nem akart mondani.

Úgy tudjuk, G. Zsolt hétfőn délre és délutánra is beszélt meg találkozót munkaügyben, illetve pénzvisszafizetést is ígért, de ezúttal sem jelent meg. Volt olyan szituáció, amikor egy időben kellett volna találkoznia munkavállalókkal a városszéli Interspar parkolójában és a belvárosi Shell-kúton. Információink szerint ma somogyi, veszprémi, illetve zalai munkakeresők is pórul jártak. G. Zsolt felesége törölte Facebook profilját, míg a vasárnap óta elérhetetlen G. Zsolt közösségi oldalára valaki belinkelte a nyugat.hu cikkét. A Facebook-on többen is jelezték, hogy G. Zsolt őket is átverte, de olyan is van, aki a pénzét visszakapta.

Korábban írtuk:
Rendőrök vittek el a napokban egy házaspárt Szombathelyen, a Derkovits városrész egyik lakásából. Később házkutatást is tartottak náluk. (A felröppent – és minden alapot nélkülöző - pletyka szerint az asszony megölt egy csecsemőt, a férfi pedig kábítószerrel kereskedett. A szóbeszéddel ellentétben az elvitt emberek maguk is áldozatok, csak elszakadt náluk a cérna. Osztrák munkát kínáló, sok embert átverő szélhámost ütött meg a családfő, ezért volt náluk a rendőrség.)
 
Sziklai Attila, az őrizetbe vett férfi elmesélte a nyugat.hu-nak, mi volt a rendőrségi akció előzménye. A férfi nevét, arcát is vállalja annak érdekében, hogy mások tanuljanak az esetükből és ne kerüljenek ilyen helyzetbe.

Az újságkihordóként dolgozó férfi az aprod.hu hirdetési portálon talált egy - a mai napig elérhető - hirdetést: "„Ausztriába ujságos munka heti 4 munka nap hétfőtöl -csütörtökig napikijárással. Heti fizetéssel. Jelentkezni a megadott e-mail cimen tel,név megadásával lehet.Minden e-mail-re válaszolok. ”"

Gyorsan válaszolt
Sziklai Attila írt egy érdeklődő levelet, amire 9 perc múlva érkezett válasz, telefonszámmal együtt, amit fel is hívott a férfi. A vonal túlsó végén bejelentkező férfi nem a hirdetésben megadott Kiss Adrián volt, hanem G.Zs., aki részletesen ecsetelte a munkalehetőséget. Ausztriában kellene szórólapokat kihordani, heti 250-350 eurós fizetésért. Ehhez vállalkozói igazolványt kell kiváltani, illetve 50 euró kauciót kell letenni, amit az első munkanapon visszakap a munkavállaló. Amikor kiderült, hogy Sziklai Attila a feleségével jelentkezik, akkor G.Zs. belement abba, hogy a kétszer 50 euró helyett egyszer 14 ezer forintot fizessenek.

Sziklaiék egy óra gondolkodás után úgy döntöttek, elvállalják a munkát. Másnap délelőtt Szombathely Fő terén találkoztak G.Zs-vel, majd beültek egy kávézóba. Az álláskeresők előzőleg utánanéztek G.Zs.-nek, a Facebook-profilja alapján rendes, családcentrikus embernek tűnt és több közös ismerősük is volt. A személyes találkozón is meggyőző volt a férfi. A jól fizető állást azzal indokolta, hogy az osztrákok most rúgták ki a szlovák és szlovén munkavállalókat, mert nem megbízhatóak.

Csak hitegetett
Az első kiutazásra február 11-én került volna sor, a rendes munka pedig 13-án kezdődött volna. Abban állapodtak meg, hogy G.Zs. február 9-én jelentkezik, de akkor csak egy SMS-t írt, hogy másnap keresi Sziklaiékat. Másnap azzal hívta fel őket, hogy szül a felesége. (Sziklaiék felhívták a kórházat, ahol kiderült, valóban bent van a felesége, de három nappal korábban szült.) Kedden a kevés munka, szerdán a havazás miatt mondta le az utat G.Zs. Csütörtökön közölte, visszaadja a befizetett pénzt és az időpontot is megadta, mikor viszi az összeget. Nem vitte.

Ekkor Sziklaiék elmentek G.Zs. lakásához, ahol a férfit ugyan nem találták meg, három egri pórul járt férfit viszont igen, akiknek szintén munkát ígért G.Zs., de abból semmi nem lett. A férfi felesége a kisbabával nyitott ajtót és közölte, férje Ausztriában van, dél körül érkezik haza. Akkor már nem vette fel a telefont senkinek, majd a telefonját is kikapcsolta. Miközben a munkakeresők egyre idegesebbek lettek, egy férfitől megtudták, hogy G.Zs. egy-két napot dolgozott Ausztriában, de nem bírta és otthagyta a munkát. Az illető azt is tudni vélte, hogy a férfi jogosítvánnyal sem rendelkezik, miközben telefonon azt ígérte, hogy ő fuvarozza ki a munkásokat. A lakás előtt állók megsajnálták G.Zs. feleségét, aki panaszkodott, hogy az idegességtől a teje is elapad.

Végül sikerült telefonon elérni G.Zs.-t, akinek a szemére hányták, milyen szemét ember, hogy a feleségével próbálja védeni magát. Amikor közölték vele, hogy feljelentik, a férfi újabb dátummal állt elő, azt mondta, ötig visszaadja a pénzt. Kettőig kapott haladékot, de nem meglepő módon nem vitte el a pénzt. Ekkor öten bementek a rendőrségre feljelentést tenni, ahol már nem csengett idegenül G.Zs. neve, mivel aznap már többen is felkeresték miatta a kapitányságot. A rendőrök azt javasolták, hogy otthon írják meg a feljelentést a sértettek és hétfőn egyben adják be.

Lakásra ment, pénz nélkül - pofont kapott érte
G.Zs. feltehetőleg megijedt a feljelentés lehetőségétől, mert újabb ígéretekkel állt elő, végül megjelent Sziklaiéknál. Pénz azonban most sem volt nála, egy régi Nokia telefont akart otthagyni náluk, hogy azzal bizonyítsa szándékát. (Marlborot szívott és érintőképernyős telefonja volt – tette hozzá Sziklainé Pulai Adrienn) Egy újabb hazugságot követően Sziklai Attila agyát elöntötte a vér és többször is megütötte a csuklyáját fejére húzó G.Zs-t. A férfi kérte, hogy hagyja abba, lemegy a feleségéhez a kocsiba és hoz valamit, ami kárpótolja Sziklaiékat.

Levette a kabátját és a pulóverét is, mondván, ezt addig ott hagyja. Az átvert férfi azonban mondta neki, hogy a nadrágját is vegye le. "„Nem akartam elhinni, hogy így kimegy az utcára. Azt akartam, hogy olyan kiszolgáltatottnak érezze magát, mint amilyenek mi voltunk. Összesen ezer forintunk volt, nekünk nagyon sokat jelentett az a 14 ezer forint. Már nagyon megbántam, hogy ezt tettem. G.Zs. levetkőzött és elszaladt. Egy ideig vártuk, hogy visszajön, de nem jött”" - mesélte a férfi.

A házaspár G.Zs. ruháit egy zsákba tette és levitte a pincébe. Fél órával később két rendőrautó érkezett és őrizetbe vették Sziklai Attilát és a feleségét. Később Sziklainét visszavitték, amíg a házkutatás zajlott náluk. Minden meglett, G.Zs. ruhái, telefonja és órája is. Sziklaiék elmondták, a rendőrök normálisan bántak velük, de Sziklai Attila összesen hét órát töltött zárkában és kihallgatáson, ami nagyon megviselte a cukorbeteg férfit.

Terhelő bizonyítékokat veszített el a csaló
Az elengedett házaspárt otthon újabb meglepetés érte. A szobájukban megtalálták G.Zs. elejtett 10 centiméteres pengehosszúságú kését és nyugtatömbjét. Ebben huszonhárom, névre kiállított elismervény volt, 12-45 ezer forintról. Találtak jegyzeteket is, kitől kapott pénzt G.Zs. és kiknek tartozott.

Sziklaiék hétfőn délelőtt többedmagukkal bemennek a rendőrségre és feljelentést tesznek G.Zs. ellen. A 112 Press több átvert személlyel is beszélt, akiket ugyanúgy hitegetett G.Zs., mint Sziklaiékat. T. József és L. Péter megerősítette, őket is átverte a szélhámos, aki hétfő délutánra ígérte a pénz átadását. Mindezt azután, hogy megtudta, hétfőn délelőtt feljelentik őt a rendőrségen. L. Péternek magánélet problémát is okozott a csaló.

Munkatársunk több alkalommal kereste G.Zs.-t és üzeneteket hagytunk a rögzítőjén. Kértük, hívjon fel minket, de nem reagált a megkereséseinkre. Úgy tudjuk, hétfőn délelőtt többen is bemennek a szombathelyi rendőrkapitányságra feljelentést tenni. Vannak azonban olyanok is, akik úgy gondolják, 15 ezer forintért nem érdemes pereskedni. Az osztrák munkát ígérő csalóra még visszatérünk. G.Zs. (alias Kiss Adrián) hirdetései között egyébként olyan is van, amiben G.Zs. bedőlt cégeket, vállalkozásokat venne át és az sem baj a leírás szerint, ha a becsődölt cég "full hiteles". Emellett a férfi őzbak trófeákat, házat és légfegyvert is árult.
 

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.