Barion Pixel
Szerző: Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2019. október 25.

Az adóbírság fele megspórolható - NAV közlemény

Az adóellenőrzésekben megállapított adóbírság felét törölheti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ha az adózó a megállapított adókülönbözetet nem vitatja, azt határidőre befizeti, és lemond a fellebbezés jogáról.

Lassan két éve, hogy az adózók automatikusan – külön kérelem nélkül – mentesülhetnek a kiszabott adóbírság 50 százalékától, ha a megállapított adókülönbözetet a határozatban rögzített határidőig megfizetik, és az elsőfokú határozat elleni fellebbezési jogukról lemondanak.

2018-ban csaknem 1300 esetben, idén az első három negyedévében pedig már 900-nál is több ügyben történt automatikus törlés. Ezeknek az adózóknak az adóbírság-kedvezmény miatt 2018-ban 881 millió forintot, 2019-ben pedig 521 millió forint nem kellett megfizetniük.

Az eljárás az adózóknál kedvezményt, a költségvetésnek pedig plusz bevételt jelent. Az önkéntes teljesítésekből ugyanis 2019-ben 3 milliárd, 2018-ban 8 milliárd forint költségvetési bevétel származott.

A feltételes adóbírság-kedvezmény igénybevételéhez kapcsolódó formanyomtatványok és a kedvezményről bővebb információ elérhető a NAV honlapján.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.