Barion Pixel
Szerző: 112Press 2022. június 10.

Megállni tilosnál álló Suzuki ajtaját nyitotta Credo busznak egy utas Kőszegen

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a 87-es főúton, a kőszegi Alsó körúton. A Kőszeg és Újkér között közlekedő autóbusz oldalának nyitott ajtót egy utas, aki megsérült, a mentők kórházba szállították.

Torlódást okozott a 87-es főúton és a kőszegi Rákóczi Ferenc utcában egy közlekedési baleset. A Vasútállomás utcából indult el a Kőszeg - Csepreg - Újkér között közlekedő Credo autóbusz. A sofőr megállt az Állj, elsőbbségadás kötelező! táblánál, majd észlelte, hogy jobbra kanyarodás után egy Suzuki áll az úttesten, közvetlenül egy megállni tilos tábla után.
 
 
Az autóbusz vezetője így csak akkor tudott jobbra kanyarodni, miután meggyőződött arról, hogy Szombathely felé nem tart jármű a 87-es főúton, mivel csak így tudta kikerülni a szabálytalan helyen álló gépkocsit.
 
Megállni tilosnál álló Suzuki ajtaját nyitotta Credo busznak egy utas Kőszegen
 
A busz végül rákanyarodott a főútra és már félig elhaladt az autó mellett, amikor annak hátsó ajtaját kinyitotta egy utas, az ajtó sarka pedig elérte a Credo hátsó ajtaját.
 
Megállni tilosnál álló Suzuki ajtaját nyitotta Credo busznak egy utas Kőszegen
 
A balesetben az ajtót nyitó utas megsérült, őt a mentők a szombathelyi Markusovszky kórházba szállították.
 
Megállni tilosnál álló Suzuki ajtaját nyitotta Credo busznak egy utas Kőszegen
 
Az autóbuszon tíznél többen utaztak, őket egy másik busz szállította tovább. A busz utasai közül senki sem sérült meg. Mivel a Credo nem sokkal korábban kanyarodott rá a főútra, így gyorsan sem haladhatott.
 
Megállni tilosnál álló Suzuki ajtaját nyitotta Credo busznak egy utas Kőszegen
 
A forgalom rendőri irányítás mellett haladt az érintett szakaszon. Torlódás alakult ki.
 
Megállni tilosnál álló Suzuki ajtaját nyitotta Credo busznak egy utas Kőszegen

A helyszínelő a nyomok rögzítése után egy parkolóba irányította a két érintett járművet, hogy a forgalom zavartalanul haladhasson. A két sofőr meghallgatása már ott zajlott.

Megállni tilosnál álló Suzuki ajtaját nyitotta Credo busznak egy utas Kőszegen




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.