Barion Pixel
2014. március 25.

Megállapodtak, hogy együttműködnek

Együttműködési megállapodást írtak alá a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon 2014. március 25-én írta alá a Magyar Labdarúgó Szövetség Vas Megyei Igazgatósága részéről prof. dr. Gadányi Károly társadalmi elnök és Dobány Lajos megyei igazgató, valamint a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság részéről dr. Tiborcz János r. dandártábornok, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője azt a megállapodást, amelynek célja a labdarúgó-mérkőzéseken, valamint az azokhoz kapcsolódóan bekövetkezett szurkolói rendbontások miatt kiadott jogszabályok alapján történő együttműködés. Az eseményt megtisztelte jelenlétével a Vas Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke, Krug Gusztáv úr is.



A megállapodás az aláírásának napján már érvénybe is lép, és kiterjed a főkapitányság illetékességi területén az igazgatóság által szervezett valamennyi, a megyei I., II. és III. osztályban rendezett labdarúgó-mérkőzéssel kapcsolatos feladatokra.

A felek többek között megállapodtak abban, hogy a megyei I., II. és III. osztályban a labdarúgó-mérkőzések rendjének fenntartásában a területileg illetékes rendőrkapitányság fog közreműködni. A sportlétesítmények biztonságtechnikai szempontból történő ellenőrzésében is részt vesznek a rendőrök, emellett a folyamatos információcserében, a bírók és az ellenőrök biztonságtechnikai képzésében, felkészítésében is közreműködnek. 



Az igazgatóság, többek között, az illetékes rendőri szervek jelzése alapján a szervezővel szemben, a szervezői feladatok elmulasztása miatt, ha szükséges, a fegyelmi eljárást lefolytatja, de egyebek mellett a rangadó jellegű, a közbiztonság szempontjából kiemelt mérkőzések előtt a főkapitányság részére tájékoztatást is küld.

Megállapodtak abban is, hogy az együttműködés során szerzett gyakorlati tapasztalatokat a bajnokságok befejezését követően mindig értékelik.

Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.