Barion Pixel
2014. március 13.

Lezárta a nyomozást a Vasvári Rendőrkapitányság

Jármű önkényes elvétele és egyedi azonosító jellel visszaélés a megalapozott gyanú.

Jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás a Vasvári Rendőrkapitányságon 2013. augusztus 8-án M. Tamással szemben, aki egy Seat Ibiza típusú személygépkocsit Nagykutasról vitt el úgy, hogy a tulajdonos engedélye nélkül közlekedett a járművel.

Ugyanebben az ügyben a hatóság egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt is eljárást indított, mivel a Seat Ibizára egy Ford Mondeora kiállított forgalmi rendszám volt elhelyezve. A nyomozás során beszerzett információk alapján gyanúsítottként hallgatták ki M. Tamás, 25 éves telekesi és Sz. Miklós, 23 éves nagykutasi lakost.

Az ügyben a Vasvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozás során keletkezett iratokat a Szombathelyi Járási Ügyészségnek vádemelési javaslattal megküldte.

Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.