Barion Pixel
Szerző: Interpol 2018. október 08.

Lemondott az Interpol Kínában őrizetbe vett elnöke

Meng Hongwei, az Interpol kínai származású elnöke szeptember 25-én utazott Lyonból Kínába, utána nem sikerült felvenni vele a kapcsolatot. Október 7-én lemondott elnöki posztjáról.

Az Interpol megkeresésére a hosszasan hallgató kínai hatóságok azt közölték, hogy a 64 éves Meng Hongwei ellen a kínai korrupcióellenes hatóság folytat vizsgálatot. Vasárnap az Interpol hivatalosan is bejelentette, hogy Meng Hongwei azonnali hatállyal lemondott az elnöki posztjáról, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy ezt milyen módon tette meg, személyesen, vagy közvetítő útján.

Meng Hongwei családja nem tudott kapcsolatba lépni a férfivel, aki a kínai kormányban közbiztonsági miniszterhelyettesi posztot is betöltött.

Meng Hongwei még az Interpol elnökeként - Fotó: Xinhua

Az Interpolt november közepéig ideiglenesen a dél-koreai Kim Jong Yang vezeti. November 18-án Dubaiban ül össze a nemzetközi szervezet kongresszusa, ahol új elnököt is választanak.

Az Interpol, azaz a Bűnügyi Rendőrség Nemzetközi Szervezete (Organisation internationale de police criminelle) feladata, hogy visszaszorítsa a határokon átívelő bűnözést. Meng Hongwei 2016. óta töltötte be a szervezet elnöki posztját.

 

interpol

Az Interpol hivatalos közleménye

Today, Sunday 7 October, the INTERPOL General Secretariat in Lyon, France received the resignation of Mr Meng Hongwei as President of INTERPOL with immediate effect.

Under the terms of INTERPOL’s Constitution and internal regulations, the Senior Vice-President serving on INTERPOL’s Executive Committee, Mr Kim Jong Yang of South Korea, becomes the Acting President.

INTERPOL’s 87th General Assembly Session (to be held in Dubai, UAE, 18 – 21 November 2018) will elect a new President for the remaining two years of the current mandate (until 2020).

The INTERPOL General Secretariat, under the leadership of Secretary General Jürgen Stock, and its National Central Bureaus around the world remain focused on their mission: to help law enforcement officers across the world secure their borders, protect their citizens, prevent and investigate crime, and enhance global police cooperation.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.