Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Főügyészség 2019. október 31.

Elvesztettnek mondott rendszám és jogosítvány - megpróbálták átverni a hatóságokat

Egy férfi a teherautója forgalmi rendszámának elvesztéséről míg egy másik férfi a vezetői engedélye kapcsán tett valótlan bejelentést a hatóságnál. Az első esetben a teherautó forgalmi rendszáma egy forgalomból kivont járműre került fel, míg a másik férfi vezetői engedélye Ausztriában maradt egy rendőri intézkedés után. A két férfi közokirat-hamisítás miatt pénzbírság büntetésre számíthat.

A Sárvári Járási Ügyészség közokirat-hamisítás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki valótlan bejelentést tett a teherautójára kiadott rendszám elvesztéséről 2018. februárjában, Sárváron.

A vádirat szerint a hatóság rögzítette a gépjármű nyilvántartásban a vádlott kérelme alapján, hogy a rendszámok elvesztek, majd a gépjárműre új rendszámokat adtak ki.

A vádlott közben az elveszettként bejelentett rendszámokat az otthonában tárolta, majd azokat felszerelte egy forgalomból kivont tehergépkocsira 2019. februárjában.

A vádlott elindult Ausztriába ezzel a teherautóval, azonban műszaki hiba miatt a járművet le kellett állítania egy Celldömölk közeli településen.

A rendőrjárőr ellenőrizte a leállított autót pár nappal később, így derült ki a jármű rendszámának meghamisítása, valamint az is, hogy a vádlott korábban valótlan nyilatkozatot tett a hatóság előtt.

A Sárvári Járási Ügyészség pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.

 

Ausztriában bevont jogosítványáról hazudta, hogy elveszett - pénzbírságot kaphat a közokirat-hamisító

A Kőszegi Járási Ügyészség közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki vezetői engedélyének elvesztéséről tett valótlan tartalmú bejelentést 2018. októberében, Kőszegen.

A vádirat szerint a rendőrség bevonta a vádlott jogosítványát Ausztriában egy szabálysértés miatt.

A vádlott ezután új okmány kiállítását kérte az okmányirodában, ahol arra hivatkozott, hogy elveszítette a vezetői engedélyét Ausztriában. A vádlott ekkor arról is nyilatkozatot tett, hogy nem rendőri intézkedés során vették el a jogosítványát.

A hatóság a vádlott kérelmére új vezetői engedélyt állított ki, a hatósági nyilvántartásban pedig rögzítette az okmánycsere okát.

Az osztrák hatóság később megküldte a bevont okmányt a magyar hatóságnak, és ekkor derült fény arra, hogy a vádlott valótlan nyilatkozatot tett.

A Kőszegi Járási Ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

A címlapkép illusztráció.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.