Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Főügyészség 2020. március 02.

Elvesztésnek állította be az Ausztriában elvett vezetői engedélyt - 100 ezer forintra büntették a sofőrt

A férfi ügyeskedni próbált, amikor letagadta, hogy rendőrségi intézkedés során vették el a vezetői engedélyét és azt állította, hogy elvesztette azt.

A Kőszegi Járási Ügyészség közokirat-hamisítás bűntette miatt állította múlt héten bíróság elé azt a férfit, aki valótlan nyilatkozatot tett a hatóság előtt 2019. szeptemberében Csepregen.

A vád szerint a rendőrség bevonta a vádlott jogosítványát Ausztriában egy szabálysértés elkövetése miatt.

A vádlott felkereste az okmányirodát a hazatérését követő héten, ahol bejelentette, hogy a jogosítványát ismeretlen helyen és körülmények között elveszítette, és kérte új engedély kiállítását. A vádlott arról is nyilatkozott, hogy a vezetői engedélyét nem rendőrségi intézkedés során vették el. Az eljáró ügyintéző jegyzőkönyvbe foglalta a vádlott kérelmét és
nyilatkozatait.

A hatóság a valótlan tartalmú nyilatkozat alapján rögzítette a régi okmány elveszítését a közhiteles nyilvántartásnak minősülő vezetői engedély nyilvántartásba, majd kiállította az új engedélyt.

A Kőszegi Járásbíróság a vádlottat a váddal egyezően mondta ki bűnösnek közokirat-hamisítás bűntettében és 100.000 forint pénzbüntetésre ítélte.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.