Szerző: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság 2020. augusztus 27.

Körözött, bódult sofőr menekült el a rendőrök elől - elfogták a férfit

Elmenekült az igazoltatás elől, majd miután árokba hajtott gépjárművével, a baleseti helyszínről is szökni próbált egy férfi Devecser közelében. Több körözés is volt érvényben ellene. A rendőrség elfogta.

Az Ajkai Rendőrkapitányság munkatársai 2020. augusztus 25-én a délelőtti órákban a 8-as számú főúton akartak megállítani egy személygépkocsit ellenőrzés céljából. A rendőröket észlelve a jármű vezetője nagyobb sebességre kapcsolt, és elhajtott előlük Devecser irányába. Devecsernél, a 8-as számú főút és a 8402-es számú út kereszteződéséhez érve balra, Noszlop irányába akart kanyarodni a kocsival, azonban a helytelenül megválasztott sebessége miatt lesodródott az útról, majd a jobb oldali útpadkán keresztül a vízelvezető árokba hajtott.

Fotó: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A sofőr a járműből kiszállva a közeli erdős területen keresztül próbált elmenekülni, de a helyszínre érkező járőrök elfogták és igazoltatták.

Az ellenőrzés során megállapították, hogy a 27 éves tapolcai lakos vezetői engedélyét ittas járművezetés miatt korábban már bevonták, majd az eltiltás lejártát követően nem vett részt utánképzésen. Továbbá a férfival szemben kábítószer gyorstesztet alkalmaztak az intézkedő rendőrök, mely THC tekintetében pozitív eredményt mutatott. Az országos körözési rendszer adatai alapján több hatóság is elrendelte a férfi körözését, ezért előállították az illetékes rendőrkapitányságra és őrizetbe vették.

Fotó: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a férfit kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták és büntetőeljárást indítottak, továbbá vele szemben engedély nélküli vezetés, illetve közúti közlekedés rendjének megzavarása miatt szabálysértési feljelentést tettek.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.