Szerző: 112Press
2020. augusztus 17.
Kiszakadt a Ford futóműve, sínek mellé sodródott a jármű a 87-es főúton
A határátkelő felé tartó Ford vezetője azt érezte, hogy "leült" az autója hátulja, majd egy rugó süvített el az ablak mellett. A következő pillanatban már irányíthatatlanul sodródott.
Szerencsés kimenetelű közlekedési baleset történt a 87-es főúton, Gencsapáti közelében. Egy magyar rendszámú Ford haladt a kőszegi határátkelő irányába. A jármű ráhajtott egy kis úthibára, majd a sofőr azt érezte, hogy az autó hátulja "leül".
A következő pillanatban az autó áttért a szemközti sávba, majd megpördülve a sínek mellett állt meg.
A jármű két hátsó kereke tengellyel együtt átsodródott a sínek túloldalára és árokba csapódott.
A balesetben személyi sérülés nem történt. Az autót szombathelyi tűzoltók vontatták biztonságos távolságra a vasúti pályától. A Szombathelyről Kőszegre közlekedő személyvonat emiatt várakozni kényszerült.
Az autót a tulajdonosa használtként vásárolta, áprilisban volt műszaki vizsgán. Az esetnek előzménye nem volt, a sofőr nem hallott kopogást, recsegést.
A balesetet vélhetően anyagfáradás okozta.
A sofőr a 112Press-nek elmondta, hogy ausztriai munkahelyére tartott. Szerencsének tartja, hogy nem gyorsforgalmi szakaszon, vagy autópályán hagyta el a hátsó kerekeit, mivel súlyos balesetet okozhatott volna.
Elmondása alapján a rugó is nagy sebességgel repült el az autó mellett.
A Ford forgalmi engedélyét a helyszínen bevonta a rendőrség.
A baleset után a fény-és félsorompó sem működött üzemzavar miatt. A hibát a GYSEV szakemberei hárították el.
Kiszakadt a Ford futóműve a gencsapáti vasúti átkelő előtt, a 87-es főúton
címkék:
87-es
főút
ford
futómű
sodródás
rugó
gencsapáti
vasúti
átkelő
fénysorompó
üzemzavar
torlódás
műszaki
vizsga
forgalmi
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.