Barion Pixel
Szerző: 112Press / Tánczos Mihály 2022. július 06.

Kisodródott és oszlopot döntött egy Volvo Csepregen - olaj folyt előtte a járműből

Elvesztette uralmát a járműve felett és a menetirány szerinti jobb oldalon lámpaoszlopnak sodródott egy személyautó Csepregen az Attila utcában. A jármű vezetőjét a mentők kivizsgálásra kórházba szállították.

A belváros felől tartott Tömörd irányába egy Volvo személygépkocsi a csepregi Attila utcában kedden, késő délután.
 
Kisodródott és oszlopot döntött egy Volvo Csepregen - olaj folyt előtte a járműből
 
A gépkocsi egy jobbra ívelő kanyar után sodródni kezdett, majd a menetirány szerinti jobb oldalon elhajtott egy fém oszlop mellett, az oldalával ütközött egy lámpaoszloppal amit kidöntött, majd egy vastag törzsű fa mellett állt meg. A gépkocsi vezetője a saját lábán ki tudott szállni az autóból.
 
Kisodródott és oszlopot döntött egy Volvo Csepregen - olaj folyt előtte a járműből
 
Egy segítségére siető asszony elmondta, hogy az ijedt sofőr azt ismételgette, hogy "ez az én hibám". Az aszfalton hosszan olajfolyás nyoma látszott már a sodródás előtt körülbelül száz méterrel.
 
Kisodródott és oszlopot döntött egy Volvo Csepregen - olaj folyt előtte a járműből
 
A nyomok alapján a Volvo szervóolaja folyhatott el ismeretlen okból. A sofőr hozzátartozója elmondta, hogy a járművet rendszeresen karbantartották, a legkisebb rendelllenességet is megnézette a tulajdonos. Az autó néhány napja szerelőnél volt.
 
Kisodródott és oszlopot döntött egy Volvo Csepregen - olaj folyt előtte a járműből
 
A helyszínen csepregi tűzoltók áramtalanították a gépkocsit és irányították a forgalmat, valamint a műszaki mentésben is segítettek. A helyszínre érkeztek az áramszolgáltató munkatársai is.
 
Kisodródott és oszlopot döntött egy Volvo Csepregen - olaj folyt előtte a járműből
 
A szomszédos házban lakók elmondták, hogy szinte minden évben történik baleset a házuk előtt. Az egyik asszony hozzátette, évekkel ezelőtt még rendszeresen álltak rendőrök a temető előtt és a közlekedők szabályosan hajtottak el ezen a szakaszon.
 
Kisodródott és oszlopot döntött egy Volvo Csepregen - olaj folyt előtte a járműből
 
Az ott lakók hiányolják a rendőri jelenlétet, mivel a Szombathely felől érkezők sokszor nem is lassítanak a Csepreg tábla után és ez igaz néhány kamionsofőrre is.
 

Kisodródott és oszlopot döntött egy Volvo Csepregen - olaj folyt előtte a járműből



Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.