Kisiklott egy tehervonat Vasvárnál
Egy tehervonat hét vagonja siklott ki Vasvár közelében. Több fával megrakott vagon erdős részre zuhant.
Egyelőre nem tudni, mi okozta azt a vasúti balesetet, ami kedden hajnalban történt Vasvár közelében, a Csörnöc patak hídjától kb. száz méterre. A helyszínen látottak alapján a farönköket szállító szerelvény közepénél történt valami, mert itt ugrott le a sínről a vagon. A "bebicskázó" kocsik közül legalább három a töltésen is lezuhant.
A GYSEV szigorúan őrizteti a baleset helyszínét, a töltésen senkit nem engednek a nyílt pályán, erdős részen balesetet szenvedett szerelvény közelébe.
A GYSEV közleménye
Kisiklott a Zalaszentiván felől Szombathely felé közlekedő tehervonat hét kocsija ma éjszaka 1:34-kor Vasvár és Püspökmolnári között. A kisiklás a nyílt vasúti pályán történt, melynek következtében több, rönkfával megrakott teherkocsi kiborult a sínekről és a vasúti pálya is jelentősen megrongálódott. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár jelentős.
A baleseti mentést már éjszaka megkezdték a GYSEV szakemberei. A helyreállítás várhatóan több napot vesz igénybe, addig vágányzári menetrendet vezet be az érintett szakaszon a vasúttársaság.
Az utasokat Vasvár és Püspökmolnári között vonatpótló autóbuszokkal szállítják.
A kiborult teherkocsik mentését vasúti daruval fogják elvégezni, ezután kezdődhet meg a 150 méter hosszban megrongálódott vasúti pálya helyreállítása. A baleset vizsgálatában a pályát üzemeltető GYSEV Zrt. mellett a tehervonat tulajdonosa, a Rail Cargo Hungária Zrt, valamint a Közlekedésbiztonsági Szervezet is részt vesz.
A vonatforgalom várhatóan 2013. október 05-re, szombatig kerül visszaállításra.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.