Barion Pixel
Szerző: Vas Vármegyei Főügyészség 2025. június 27.

Vádat emeltek a gyalogátkelőhelyen két gyalogost VW-vel elütő nő ellen

A tavalyi, szentgotthárdi balesetben az egyik gyalogos súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A Szombathelyi Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki a vádirat szerint 2024. decemberében, Szentgotthárdon sűrű forgalomban személygépkocsijával úgy közelítette meg a Széll Kálmán téren lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyet, hogy nem észlelte az azon áthaladó két gyalogost, akiket elütött. A 112Press információja alapján a gépkocsi egy Volkswagen volt.

A baleset következtében az egyik sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket, míg a másik sértett nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte a KRESZ vonatkozó rendelkezését, azaz a járművel nem adott elsőbbséget a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a gyalogos részére.

A Szombathelyi Járási Ügyészség a vádlottal szemben közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását is indítványozta. A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Körmendi Járásbíróság fog dönteni.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.