Balesetet szenvedett VW-be hajtott bele egy Alfa Romeo az M86-oson - két másik autó is megrongálódott
Két baleset történt az M86-os autóúton Nick közelében vasárnap este. A Csorna felé vezető sávot több órára le kellett zárni Hegyfalu és Répcelak között.
Csorna felé tartott az M86-os főúton egy Volkswagen személyautó vasárnap este. A járművezető elmondása alapján az autó megcsúszott, sodródni kezdett, majd nekihajtott a szalagkorlátnak a menetirány szerinti jobb oldalon, majd végül a belső sávban állt meg.
A sofőr nem szenvedett sérülést. Bekapcsolta az elakadásjelzőt és kiszállt az autóból. A VW világítása is működött.
Közben a sodródásnál kaviccsal megszórt külső sávban lassan haladtak a járművek. Már több perc eltelt, amikor a lassan haladó járműsor mellett a belső sávban elhajtott egy Alfa Romeo és nekiütközött a VW roncsának, megperdítve azt.
A Volkswagen nekicsapódott a mellette elhaladó Volvo oldalának, megrongálva a bal hátsó kerekét és egy másik Volkswagenben is keletkezett kár a második balesetnél.
Répcelaki tűzoltók vonultak a helyszínre. A mentők az Alfa Romeot vezető fiatalembert szállították kórházba, kivizsgálásra. Úgy tudjuk, hogy nem szenvedett súlyos sérülést.
A rendőrség Hegyfalunál lezárta az M86-os autóút Győr felé vezető oldalát, kerülni a párhuzamosan futó 86-os főúton lehetett. A szakaszra a lezárás előtt behajtó járműveknek kb. egy és negyed órát kellett várakozniuk, majd a törmeléktől letakarított belső sávban áthajthattak a baleseti helyszín mellett.
Érdekesség, hogy a lezárás után jóval a lezárt szakaszon várakozók mögött megjelent több kamion is. Ezek a vámoscsaládi pihenőből hajtottak rá a kamionstop lejárata (22 óra) előtt az autóútra. A pihenőhely kijáratánál nem volt útlezárás.
A helyszínre a Magyar Koncessziós Infrastruktúra-Fejlesztő (MKIF) takarítógépe is kiérkezett, mivel nagy területen kellett kavicsot, műanyag- és fémtörmeléket letakarítani az úttestről.
Képünkön jól látszik a különbség a lesöpört és a még szennyezett sáv között.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.