Frissítve: 2013. augusztus 30.

Kerékpártolvajokat bukatott le a GYSEV

Július végén és augusztusban is kerékpártolvajokat értek tetten a szombathelyi vasútállomásnál. A GYSEV biztonsági szolgálatának vagyonőrei a rendőrségnek adták át az elkövetőket.

Július 27-én éjszaka az „A” vágány mellett újonnan kialakított kerékpártárolónál a szolgálatot teljesítő vagyonőrök felfigyeltek arra, hogy három személy az ott elhelyezett kerékpárokat nézegeti. A váltásvezető utasította a járőrszolgálatot ellátó kollégáit a figyelőszolgálat végrehajtására és az elfogás megszervezésére, maga pedig a videokamerás megfigyelőrendszer által közvetített kép alapján segítette a tevékenységüket, tájékoztatta kollégáit a kerékpártolvajok ténykedéséről, mozgásáról. Az elkövetők a kerékpárról a zárt erőszak alkalmazásával  levették és megpróbálták eltulajdonítani, amit a közbelépő vagyonőrök megakadályoztak és a kerékpártolvajok egyikét elfogták.  

Augusztus 22-én szintén az éjszakai órákban ugyancsak az „A” vágány melletti kerékpártárolóból két személy egy Camping kerékpárt próbált eltulajdonítani. A szolgálatban lévő vagyonőrök a rejtett figyelőszolgálat végzése során mindkét elkövetőt feltartóztatták és elfogták a forgalmi iroda melletti kijáratnál. A fiatal és fiatal felnőtt korú kerékpártolvajokat a vagyonőrök mindkét esetben a rendőrhatóságnak adták át. Az elkövetők elfogásában és a kerékpárok eltulajdonításának megakadályozásában döntő jelentősége volt a szombathelyi állomás biztonsági, ezen belül is a videokamerás megfigyelő rendszer fejlesztésének és bővítésének, valamint a GYSEV biztonsági szolgálata vagyonőrei éber szolgálatellátásának és azonnali szakszerű intézkedésének.

GYSEV Zrt.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.