Barion Pixel
Frissítve: 2013. augusztus 29.

Jogellenes kikapcsolások

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság előtt az elmúlt időszakban számos olyan eljárás folyt, amelynek során megállapítást nyert, hogy a szolgáltató nem a jogszabályok szerint járt el, amikor a fogyasztónál kikapcsolta a szolgáltatást. A vonatkozó törvények szigorú szabályokat fogalmaznak meg a kikapcsolás feltételeként, amit ha a szolgáltató megszeg, bírsággal sújtható, a fogyasztó pedig kötbérre tarthat igényt!

Az egyik esetben a fogyasztót a gázszolgáltatásból zárták ki ideiglenesen be nem fizetett számlatartozásra hivatkozva. A hatóság az eljárás során megállapította, hogy a szolgáltató a jogszabályban és az üzletszabályzatban előírt garanciális szabályokat sértette meg akkor, amikor a 60 napot meg nem haladó tartozás alapján kezdeményezte a kikapcsolást. A szolgáltató magatartását súlyosította, hogy a fogyasztói panaszban megfogalmazottak jelentős részére érdemi választ sem adott az ügyfélnek.

Fontos tudni, hogy a földgáz-szolgáltatás tekintetében a törvény csak akkor teszi lehetővé kikapcsolás kezdeményezését, ha

  • a lakossági fogyasztó fizetési kötelezettségével 60 napot meghaladó késedelembe esett,
  • a lakossági fogyasztó által, fizetési haladék adásáról vagy részletfizetési lehetőségről kezdeményezett egyeztetés esetén azok a lakossági fogyasztóval nem vezettek eredményre,
  • a földgázkereskedő a tartozásról és a kikapcsolás lehetőségéről a lakossági fogyasztót legalább kétszer értesítette, és az értesítésben a lakossági fogyasztó figyelmét felhívta a szociálisan rászoruló fogyasztókat az e törvény és a földgázellátásról szóló törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló kormányrendelet alapján megillető kedvezményekre, valamint az előre fizető mérő felszerelésének a lehetőségére.

A jogellenes kikapcsolás esetén a fogyasztót ért vagyoni hátrány – pl. mert a visszakapcsolási díjat meg kellett fizetni – a hatósági eljárásban is súlyosító körülmény, ugyanakkor a szolgáltatónak kötbérfizetési kötelezettsége is van a fogyasztó felé.

Figyelemmel arra, hogy a 60 napot meg nem haladó tartozás miatti kikapcsolás nem egyedi eset, a hatóság a jövőben is szigorú szankciókkal fogja sújtani a jogszabályi rendelkezéseket be nem tartó szolgáltatókat, a fogyasztókat pedig a jogos igények érvényesítésére biztatja.

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.