Szerző: 112Press /Tánczos Mihály
2025. március 06.
Két járművel koccant parkoláskor, majd szinte kiesett az autójából egy Opel ittas sofőrje Szombathelyen
Munkatársunk türelmesen, a manőverezőtől távolabb várta, hogy a személyautó sofőrje be tudjon állni egy parkolóhelyre, de másfél perc eredménytelen szenvedés után már gyanús volt, hogy a sofőr nincs a helyzet magaslatán. A következő eseménysorok miatt mentőt és rendőrt is hívtunk a tántorgó, síró sofőrhöz.
Két kisebb anyagi kárral járó koccanás történt a szombathelyi Kunc Adolf utcában csütörtökön délután az autónk előtt, így szem- és fültanúként, valamint bejelentőként számolhatunk be a történtekről.

Egy úttesten keresztben álló, időnként manőverezni próbáló Opel miatt kényszerültünk megállásra, kellő távolságban a parkolással küzdő sofőr autójától, hogy ne frusztráljuk és ne siettessük.
Másfél perc alatt kb. ötször próbált előre-hátra manőverezni az Opel vezetője, minden egyes alkalommal pár centivel közelebb kerülve az amúgy normál szélességű parkolóhelyre beálláshoz.
Az egyik előrehaladásakor nekikoccant egy parkoló Citroennek. Ekkor kapcsoltuk be a kamerát, mert nem voltunk biztosak abban, hogy a sofőr nem hajt el a helyszínről. (Az autónkban szinte mindig működő dashcam most nem volt beszerelve, mivel a gépkocsi aznap volt műszaki vizsgán és még nem került vissza a képrögzítő, pedig tanulságos lett volna az előzmény is.)

Az Opel azonban nem hajtott el, még egyszer megpróbált előre gurulni, de még mindig nem fért be, ezért hátramenetbe kapcsolt és beletolatott a mögötte álló Volkswagen bal első ajtajába.
Ennyi már elég volt ahhoz, hogy a sofőr utána lendületesen beálljon a szabad helyre. Tudósítónk félreállt és odament az autó közelében álló asszonyhoz, miközben várta, hogy a sofőr kiszálljon.

A 30 év körüli férfi azonban szinte kiesett a gépjárműből, majd tántorogva az autó hátuljához ment és furcsán akadozó beszéddel elmondta, hogy mindent rendezni fog másnap, mert ő biztosítós, csak hadd menjen el. Ezt már szinte sírva kérte.
Munkatársunk rákérdezett, hogy van-e valami betegsége, vagy ivott-e alkoholt, mire a férfi magától értetődően közölte, hogy ivott, nem is keveset, de pont ezért hadd menjen el. Ezután még közölte, hogy két napja vért hányt és egyéb betegségei is vannak, amik miatt sürgősen mennie kell, illetve az édesapja agyvérzést kapott, emiatt ivott.
A látott manőver és a férfi állapota miatt munkatársunk a sofőr könyörgése ellenére tárcsázta a 112-es segélyhívószámot és elmondta, hogy egy feltűnően zavart, saját elmondása alapján is erősen ittas férfi okozott koccanásos balesetet. A mentők nemsokára visszahívták, hogy sérült-e a férfi, illetve pontosítani akarták, mit jelent a zavartság.

Magyarázat helyett tudósítónk odament a dülöngélő sofőrhöz és mondta neki, hogy a mentők vannak a vonalban. A férfi erre sírós hangon, szinte kiabálva közölte, hogy nincs szüksége mentőre, mert nagyon rosszul érzi magát és egyéb dolgokat is hozzátett a mondandójához, amit most nem közlünk, de ha példával kellene illusztrálnunk, akkor a beszélgetés tömören kb. úgy hangzott volna, hogy "Nincs szükség tűzoltókra, mert ég a ház."
A férfi zavaros mondandójából az operátor is leszűrte a tanulságot, indították a mentőt és kérték, hogy a bejelentő maradjon a férfi mellett. Erre egyébként szükség is volt, mert kétszer majdnem hanyatt esett, illetve kétszer autó elé tántorodott volna, de munkatársunk megtartotta és visszahúzta. Azt hiába kérte, hogy üljön be az autójába, vagy támaszkodjon neki, a férfi mindenáron el akart menni,
Fontos kiemelni, hogy munkatársunk nem tartotta vissza, nem fogta meg és nem húzta vissza a sofőrt, leszámítva az esés-közeli kilengéseket. A férfi eldőlésének megakadályozásától az sem riasztotta el a tudósítót, hogy az ittas sofőr többször is elmondta, hogy napok óta vért hányt, illetve a fejsebéről elárulta, hogy két napja nagyon megverték.

Az elsőként kiérkező járőröket meg akarta ölelni. Azt határozottan cáfolta, hogy a Citroennek is nekikoccant volna, a Volkswagenről viszont elmondta, hogy annak nagyon is nekiment, de ő mindenkivel mindent rendez, csak hadd mehessen el. A szondát folyamatosan szívta és a mentőbe sem akart beszállni.
A baleseti helyszínelők szondáját már "meglehelte" és a műszer erős ittas állapotot jelzett. A sírós hangon kiabáló férfit rendőri kísérettel szállították a Markusovszky kórházba. Egy házban lakó elmondta, hogy a férfi az előző éjszaka is részegen érkezett a parkolóba és a kocsiban aludt. Az édesapja, akinek az agyvérzésére hivatkozott már kb. 2 éve kapott agyvérzést, így nehéz elfogadni az érvelést, hogy csak azért ivott, mert hozzá sietett.
Megítélésünk szerint a férfi ön- és közveszélyes volt a volánnál, így egy cseppnyi lelkiismertfurdalást sem érzünk amiatt, mert ráhívtuk a rendőröket. A mentők és az orvosok pedig még segíthetnek is neki, ha van bármilyen valóságalapja annak, hogy vért hányt.
A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.
címkék:
szombathely
kunc
adolf
utca
ittas
sofőr
koccanás
opel
citroen
volkswagen
vw
parkolás
manőverezés
tolatás
parkolóhely
mentők
rendőrség
segélyhívó
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.