Barion Pixel
Szerző: 112Press 2022. június 20.

Vezetői engedélye sem volt az ittas motorosnak - Peugeot elé hajtott, majd sérülten is távozni akart

A motoros piros jelzésnél érkezett a forgalmas, négysávos Zanati út kereszteződéséhez a szombathelyi Szövő utcában és lassítás nélkül akart áthajtani a Vépi útra. Nagyot repült, amikor az érkező Peugeot elütötte, de ment is volna tovább.

Frissítés: A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye


Egy helyi lakos segédmotor-kerékpárral közlekedett a Kötő utca felől a Vépi út irányába, amikor a fényjelző készülék piros jelzése ellenére az útkereszteződésbe hajtott, ahol összeütközött egy ott közlekedő gépkocsival. A balesetet okozó férfival szemben a helyszínen a rendőrök alkoholtesztert alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavételre előállították, valamint megállapították, hogy vezetői engedéllyel sem rendelkezik. A balesetben a szombathelyi férfi könnyű sérüléseket szenvedett. Vele szemben engedély nélküli vezetés szabálysértés, valamint járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.

Korábban írtuk: Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a szombathelyi Zanati úton, hétfőn délután.

Ittas motoros hajtott Peugeot elé Keeway-jel - el akart hajtani a helyszínről a férfi

A belváros felől tartott Zanat irányába egy Peugeot személyautó a külső sávban. A jelzőlámpa zöldet mutatott és a Peugeot előtt is több jármű haladt.

Ittas motoros hajtott Peugeot elé Keeway-jel - el akart hajtani a helyszínről a férfi

A menetirány szerinti bal oldalról egy Keeway robogó érkezett, ami elhaladt a Peugeot mellett haladó és feltehetőleg már fékező, dudáló futárautó előtt, a Peugeot vezetőjét azonban váratlanul érte a balról érkező jármű.

Ittas motoros hajtott Peugeot elé Keeway-jel - el akart hajtani a helyszínről a férfi

A személyautó ütközött a motorral, amitől a bukósisakot viselő motoros a levegőbe repült és az aszfaltra esett.

A férfi nem sokkal később felállt és közölte az autó vezetőjével, hogy semmi baja, ne is törődjenek vele, ő megy is. (Az autóban esett kárról és annak megtérítéséről nem ejtett szót az elmondások alapján.

Ittas motoros hajtott Peugeot elé Keeway-jel - el akart hajtani a helyszínről a férfi

A motoros férfival szemben felmerült az ittasság gyanúja, ezért őt rendőri kísérettel szállították kórházba. Az elsődleges adatok alapján a sérülése nyolc napon belül gyógyuló.


Hirdetés - Rádió1 Taxi Szombathely

Elnézhette a kiegészítő jelzést?

Elképzelhetőnek tartjuk - ez szigorúan csak teória -, hogy a motoros egy másik jármű mögött érkezhetett a kereszteződéshez és az előtte haladó jármű a kiegészítő jelzőlámpa zöld jelzésére jobbra kanyarodott, a motoros pedig azt gondolhatta, hogy akkor biztosan be lehet hajtani a kereszteződésbe.

Ittas motoros hajtott Peugeot elé Keeway-jel - el akart hajtani a helyszínről a férfi

Az ilyen tévedéshez azonban nagyfokú figyelmetlenség szükséges, hiszen nem csak a jelzőlámpa piros jelzését nem vette észre, de az előtte elhaladó keresztirányú forgalmat sem és több érkező jármű elé is behajtott..

Ittas motoros hajtott Peugeot elé Keeway-jel - el akart hajtani a helyszínről a férfi




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.