Mi az, amit az ítéletnél is jobban várnak az áldozatok hozzátartozói?
Bírósági tárgyalásokon rendszeresen tapasztaljuk, hogy az áldozatok hozzátartozói sokszor nagyon szeretnének valamit hallani, amit a vádlott valamiért képtelen kimondani. Pedig nem olyan bonyolult...
Egy ideig még valamennyire érthető a ridegség, a gyanúsított ugyanis fél attól, hogy a bíróság a bűn beismerésének veszi a bocsánatkérést és a megbánást. Pedig ez nem így van. A Celldömölk közelében történt segédmotor-baleset vádlottjánál súlyosbító körülménynek vette a bíró, hogy a balesetet okozó fiatalember nem tanúsított megbánást. (A videóban 44:30-nál)
És még az ítélethirdetés után is lenne lehetőség pótolni a mulasztást, de tapasztalatunk szerint aki addig nem tette meg, az már azután sem fogja.
Legutóbb a Sárvári Járásbíróság előtt beszélgettünk a balesetben elhunyt fiatal lány, Emerita hozzátartozóival az ítélethirdetés után, amikor egyszerre elnémultak az addig keserűen panaszkodó rokonok. Bár háttal álltam a bejáratnak, de tudtam, hogy a baleset okozója lépett ki az ajtón. A gyászoló apát néztem, aki szinte könyörögve nézett a fiúra, majd könnybe lábadó szemmel, a tekintetével követte, ahogy az földre szegezett pillantással, egyetlen szó nélkül elsétált mellettük. Ekkor a fiú már tét nélkül kimondhatta volna azt, ami óriási könnyebbséget jelentett volna a vétlen áldozat családtagjainak. De nem tette.
Legyen férfi, vállalja a következményeket!
A 2010-ben Szombathelyen meggyilkolt Cseh Viktória édesapjával 2013-ban beszéltünk a bíróság folyosóján. Akkor ő is azt mondta, hogy nem az ítélet súlyossága számít neki. Ő azt szerette volna, ha a gyilkos férfiasan letölti a rá kiszabott büntetést. Helyette azonban azzal kellett szembesülnie, hogy a lányt meggyilkoló fiatalember és ügyvédje azon voltak, hogy a gyilkosnak börtönbe se kelljen vonulnia, egészségügyi állapotára tekintettel.
Így is lehet...
Mindenki hibázhat és a hibának lehetnek tragikus következményei is. Ilyenkor lehet sunyítani, másra fogni mindent és hárítani a felelősséget. És lehet egyenes gerinccel kiállni, vállalva a következményeket. Az utóbbira példa az a szlovák fiatalember, aki a 86-os főúton, Körmend közelében okozott balesetet. Három ember vesztette életét. Idézzük a tárgyalótermi beszámolónkat:
"A tárgyaláson S. Dávid megismételte a korábban általa elmondottakat. Nagyon sajnálja azt, ami történt és azt is, hogy ő nem halt meg a balesetben, ami óta rémálmai vannak. Az áldozatok hozzátartozóit a börtön után fel fogja keresni és felajánlja, hogy amiben tud segít nekik."
Ugye, hogy másabb így?
Részlet a nyugat.hu-n megjelent "Élet a halál után - közlekedési balesetek utóélete" c. összeállításból
Hír: Zebrán gázolt halálra egy idős asszonyt egy figyelmetlen autós.
András életében 28 évesen következett be törés. A korábban még szabálysértési bírsággal sem sújtott férfi nagyot hibázott.
Munka után tartottam hazafelé, amikor pár saroknyira a lakásomtól elgázoltam egy idős asszonyt a zebrán. Milliószor gondolkodtam rajta és máig nem tudom, hogyan történt. Nem telefonáltam, nem ittam, nem hajtottam gyorsan. Egyszerűen nem vettem észre, hogy ott van előttem. Az utolsó pillanatban kezdtem fékezni, de már nem tudtam mit csinálni, elütöttem. A mentők vagy egy órán át próbálták újraéleszteni, de nem sikerült, meghalt. Álltam az út szélén, egyre több lett a bámészkodó és mintha kívülről néztem volna magamat, nem akartam elhinni, hogy ez velem történik. Éreztem, hogy rám mutogatnak a tömegből. Szerettem volna elbújni. Egyértelmű volt, hogy az én hibám, ezt mondtam a rendőröknek is, akik végig normálisan beszéltek velem. Elvették a jogosítványomat. Azt hittem le is tartóztatnak, de hazamehettem. Felnőtt férfi létemre átsírtam az éjszakát.
Másnap vittem egy csokor virágot és mécsest a zebrához és elmentem a néni férjéhez. Ott volt az egész család, amikor megtudták ki vagyok a lánya nekem esett, mocskos gyilkosnak nevezett és folyamatosan szidalmazott, miközben ütött, ahol ért. Egy szót sem tudtam szólni, lehajtott fejjel álltam az ütéseket. Biztos, hogy ez a fájdalom semmi volt ahhoz képest, amit ők átéltek. Próbáltam mondani, mennyire sajnálom és hogy kifizetem a teljes temetést, de ez csak olaj volt a tűzre.
A bírósági tárgyaláson felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. A munkahelyemet otthagytam, miután a főnököm „kis gyilkosnak” nevezett. Néhány ismerősöm lemorzsolódott, de az igazi barátok kitartottak és segítettek átvészelni azt az időszakot. Aki azt gondolja, hogy nekem egyszerű volt, mert megúsztam felfüggesztettel és pénzbüntetéssel az nagyon téved. Lelkileg nagyon nehéz feldolgozni egy ilyen balesetet. Nagy megkönnyebbülés volt számomra, amikor az áldozat lánya megkeresett és bocsánatot kért a kifakadásáért. Egy órán át beszélgettünk, felajánlottam, hogy bármiben segítek, amiben tudok. Az asszony rám mosolygott és azt mondta, az édesanyja a piros gyertyákat szerette. Ha kimegyek a temetőbe, akkor ezzel tudok neki kedveskedni...
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.