Barion Pixel
Szerző: Tánczos Mihály 2016. október 19.

Öt és fél évet kapott a körmendi férfit hasbaszúró komlói rabló

Elismerte bűnösségét és megbánta tettét az a 25 éves komlói fiatal, aki tavaly decemberben Körmenden betört egy családi házba, majd dulakodást követően hasba szúrta az álmából ébredő házigazdát. A férfi a neten megtalálta a körözési képét, előbb Komlón bujkált, majd Angliába repült, beszélt az anyjával és feladta magát.

A Szombathelyi Törvényszék -dr. Varga Roland tanácsa- tárgyalást követően ítéletet hirdetett K.D.G vádlott ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete és életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatti ügyben. K.D.G. 5 év 6 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztést kapott, hat évre eltiltották a közügyek gyakorlásától és 1,86 millió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezték. Az ügyész és a vádlott védője is tudomásul vette az ítéletet,  ami így  jogerős.

Tárgyalásra érkezik a 25 éves rabló

Bűnösnek vallotta magát és megbánást tanusított K.D.G., aki 2015. decemberében tört be egy körmendi házba. Mint mondta, attól félt, hogy nem tudja fizetni az albbérletét. "Ostoba döntést hoztam, amit már nagyon megbántam. Fogalmam sem volt, hogyan kell betörni, nem vagyok bűnöző. Bántani sem akartam senkit, csak kicsúsztak a kezemből a dolgok."

Megbánta a tettét és bocsánatot kért áldozatától

A 10 általánost végzett, büntetlen előéletű férfi  a bűncselekmény elkövetésekor munkanélküli volt. Előtte Angliában szakácsként 1300 fontot keresett, Komlón azonban állítása szerint szinte semmilyen lehetősége nem volt. 2011-ben három hónapot dolgozott Körmenden, ezért gondolta azt, hogy munkát keres a nyugati kisvárosban. Az ügyész a kérdéseknél kicsit árnyalta a képet, amikor rákérdezett, hogy milyen napon érkezett a városba (pénteken délelőtt) és mivel készült az állásinterjúkra? Az ügyész szerint ugyanis az üres táska, egy pár kesztyű és a csavarhúzó nem kifejezetten állásinterjúra való tárgyak.

Az ügyész kellemetlen kérdéseket tett fel

K.D.G. december 18-án Körmenden egy zsákutcában nézett ki magának egy családi házat, mivel az utcáról olyan tárgyakat látott a szobában az ablakon keresztül, amiből arra következtetett, hogy ott pénzt és ékszereket is találhat. Amikor látta távozni a szomszédokat, akkor egy talált léccel bemászott a kiszemelt ház udvarába és bemászott a  léccel betört ablakon. Az alsó szintet már felforgatta, amikor a második emeleten rányitott az álmából ébredő házigazdára.

Tárgyalás

A betörő előkapott egy nyitott pengéjű kést és közölte a meglepett férfivel, hogy ez egy rablás és adja át a pénzét és aranyait. A középkorú házigazda nadrágot húzott és a garázs felé indult, mert állítása szerint az autójában tartja a pénzét. A gyógyszergyárban dolgozó férfi agya közben folyamatosan azon járt, hogyan tudna szabadulni.

Az igazságügyi orvosszakértő vizsgálatai alátámasztották a sértett által elmondottakat

-Először nem hittem el, hogy ez egy valódi rablás, de gyorsan rájöttem, hogy mégis az. A lépcsőn lefelé többször is a hátamnak nyomta a kést a rabló. Láttam a felforgatott szobát és nem tudtam, hányan lehetnek a házban. Próbáltam kijutni az utcára, hátha lesz ott valaki, egy szórólapozó, egy szomszéd, vagy bárki. De a garázsból kilépve a rabló rájött a tervemre és visszarántott. AMikor a nyakamhoz szorította a kést, akkor azt gondoltam, hogy végem van. Megragadtam a kezét és próbáltam eltolni, a hasamig tudtam lehúzni, de ot kicsúszott a kezemből és megszúrt. Minden mindegy alapon próbáltam megütni. A dulakodásban sikerült lehúznia a rabló kabátját, de az ütésektől és a rúgásoktól a földre esett a megszúrt férfi.

A sértett fél év alatt épült fel teljesen

Az áldozat azt mondta a vallomásában, hogy támadója brutálisan ütötte, talán bosszút akart állni azért, amiért nem talált pénzt. Az ügyész kérdése azonban más megvilágításba helyezte a viselkedését. Kiderült, hogy K.D.G. egy ideje kábítószereket - többek között LSD-t - használt. A megszerzett pénz pedig kábítószerre kellett volna.

-Ha nem volt munkája, akkor korábban miből tudott kábítószert vásárolni? - kérdezte az ügyésznő.
-Fogadásokból.
-Tessék?
-TippMix...
-Nincs több kérdésem.

A rabló ügyvédje tudomásul vette az ítéletet

A rablás után a férfi az OMV kút mosdójába ment, majd arról érdeklődött, hogyan tud eljutni Pécsre. A rendőrök innen szerezték be az általunk is bemutatott körözési képet. Így talált rá magára a rabló is és tudta, hogy nagy bajban van. Néhány napig bújkált, majd Angliába repült az édesanyjához. Barátnője, aki a drogok miatt szakított vele szintén látta a neten a körözést és személyesen beszélt K.D.G.-vel, aki előbb tagadta a késelést, de később elismerte volt barátnőjének a tettét. A lánnyal bújkálás közben is találkozott, később Interneten tartották a kapcsolatot.

A férfi végül Angliában feladta magát, miután beszélt az édesanyjával, aki azt mondta  neki, hogy ez az egyetlen járható út. A férfi többször is elismételte, hogy bocsánatot kér a tettéért és az ítélethirdetés után is azt mondta, hogy megígéri, soha nem fordul többet elő vele ilyesmi.

Ítélethirdetés

Korábban írtuk: A vád

A vádirati tényállás lényege szerint a komlói vádlott jövedelemmel nem rendelkezett, és úgy döntött, hogy bűncselekményből szerez pénzt. 2015. december 18-án busszal Komlóról Körmendre utazott, ahol felmérte, hogy melyik házba lenne érdemes betörni. A vádlott kiválasztott egy házat, ahová a hátsó kerítésen át bemászott, majd a garázson keresztül oda bejutott. Amikor a vádlott ahhoz a szobához ért, ahol a sértett feküdt, elővette a kabátja zsebéből a 9 cm pengehosszúságú zsebkését és közölte a sértettel, hogy „betörés, adja a pénzt és az aranyat, mert meg fogom szúrni.”

A sértett felkelt, felöltözött és elindult a házban azzal a szándékkal, hogy a garázson keresztül kicsalja a vádlottat az utcára. A sértett közölte, hogy az autóban van a pénze, ezért mennek a garázsba, közben a vádlott többször megfenyegette.

Amikor a garázsból kiléptek az udvarra, a vádlott a sértettet visszarántotta a garázsba, a kést a nyaka felé tartotta. A sértett ekkor megfogta a vádlott kést tartó kezét, és azt lefelé nyomta. A vádlott azonban hason szúrta a sértettet, majd dulakodni kezdtek, a vádlott többször megütötte, megrúgta a sértettet, majd a kabátját hátrahagyva elmenekült a helyszínről.

A sértettnél a az elszenvedett sérülésnél súlyosabb, 8 napon túl gyógyuló, súlyos életveszélyes sérülés keletkezésének közvetlen reális lehetősége fennállt. A közvetlen életveszélyes sérülés bekövetkeztének elmaradása annak köszönhető, hogy a sértett a vádlott kezét megfogva a szúrás erejét csökkentette.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.