Szerző: Szöveg: Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság; Fotó, videó: 112Press 2016. július 05.

Több száz ifi tűzoltó Szombathelyen- rengeteg fotóval videóval

Az idei évben a Magyar Tűzoltó Szövetség a Vas Megyei Tűzoltó és Polgári Védelmi Szövetséggel és a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal közösen, Szombathelyen tartotta az országos ifjúsági tűzoltóversenyt.

Az immár nyolcadik alkalommal megrendezett megmérettetésen több mint háromszáz ifjú önkéntes mérte össze tűzoltó szakmai – elméleti és gyakorlati – ismereteit. Nem csupán az ország minden tájáról, de határon túlról – Székelyföldről, Vajdaságból, még Angliából is - érkeztek lelkes fiatalok, hogy felvegyék a versenyt a hazai önkéntes ifjúsági tűzoltókkal.

DSC_2515

A megmérettetés június 2-án, szombaton az Aréna Savariában Dobson Tibor tűzoltó dandártábornoknak, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökének megnyitójával vette kezdetét. A gyakorlati versenyszámok között helyet kapott egyebek mellett a tűzoltó akadálypálya leküzdése, a stafétafutás, a puttonyfecskendővel célbalövés, de kötöttek hármashurkot, mi több, sugarat is szereltek az ifjú tűzoltók. A verseny rendkívül jó hangulatban zajlott, lelkes és népes szurkolótábor bíztatta a csapatokat, hogy a tikkasztó melegben is kellő gyorsasággal teljesítsék a feladatokat. A gyorsaság mellett azonban a pontosságra is koncentrálni kellett, hiszen szigorú bírák figyelték a versenyzők minden mozdulatát.

DSC_2624

A rendezvény másnap ünnepélyes eredményhirdetéssel zárult a megyeszékhely Főterén, ahová tűzoltó gépjárműfecskendők és Szombathely Város Fúvószenekara kísérte az ifjúsági tűzoltókat. A záróünnepségen Hende Csaba, országgyűlési képviselő, Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, Erdélyi Krisztián tűzoltó ezredes, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, valamint Dobson Tibor tűzoltó dandártábornok, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke köszönte meg a fiatalok felkészülését.

DSC_2563

Mindannyian kiemelték a csapatok ügyességét, illetve azt, hogy a részvétellel mindenki nyertesként térhet haza még akkor is, ha lecsúszott a dobogós helyekről. Mint mondták, a rendezvény célja az összetartozás-érzés erősítése, a tűzoltó szakma népszerűsítése és az ifjúságnevelés volt, amelyet az idei évben is sikerült megvalósítani. Bízva abban, hogy a későbbiek során több tűzoltót is köszönthetnek a hivatásosok soraiban, az eredményhirdetés következett.

DSC_2799

Lány kategóriában, az akadályversenyen harmadikként végzett Szilvásvárad, másodikként Békéssámson, elsőként pedig Pusztamonostor önkéntes tűzoltó egyesületének csapata. Ugyanezen versenyszámban fiúk között harmadikként álltak fel a dobogóra Alsópáhok, másodikként Becsehely önkéntesei és első helyen végzett Vértessomló fiú csapata.

DSC_2772

Váltófutásban a lányok közül harmadik lett Csepreg csapata, második helyen végzett Szilvásvárad csapata és Pusztamonostori önkéntes tűzoltó egyesület lány tagjai állhattak fel a dobogó csúcsára. Fiú kategóriában Békéssámson szerezte meg a harmadik helyet, második lett Letenye tűzoltó egyesülete, és Vértessomló ifjú tűzoltói teljesítettek a legjobban.

Csoportképek: VIII. Országos Ifjúsági Tűzoltóverseny



Eredményhiredtés: VIII. Országos Ifjúsági Tűzoltóverseny



Eredményhiredtés: VIII. Országos Ifjúsági Tűzoltóverseny ( 2. galéria)




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.