Nagy erőkkel vonultak a tűzoltók egy szombathelyi társasházhoz, ahol a bejelentés szerint az egyik első emeleti lakás ablakából ömlött a füst.
Nem történt személyi sérülés annál a lakástűznél, amihez szombaton délután riasztották a tűzoltókat, a szombathelyi Sugár útra.
Egy második emeleten lakó asszony érzett füstszagot. Először azt hitte, hogy valahol sütögetnek a közelben, de aztán megérezte az égett műanyag szagát is. Az erkélyen kinézve látta, hogy az alatta lévő lakás ablakán dől ki a füst.
Az asszony azonnal tárcsázta a 112-t, közben lefelé menet bekopogott a lakásokba is és szólt, hogy valószínűleg tűz van.
A riasztás után elsőként rendőrök értek a helyszínre, akik a tűzoltók kiérkezésére már megkezdték a társasház kiürítését. Az eset után egy férfi már mosolyogva mesélte, hogy dörömböltek az ajtaján, ő pedig a zuhanyból kilépve nyitott ajtót és rendőrökkel találta szembe magát. "Akkor ez nagyon nem volt vicces" - tette hozzá.
A mentők is beavatkozásra készen álltak, de az első emeleti lakásban szerencsére senkit sem találtak. A nagy erőkkel helyszínre érkező tűzoltók rövid időn belül megfékezték a lángokat és ehhez háti oltókészüléket is használtak, amivel célzottan, lényegesen kevesebb oltóvíz felhasználásával lehet eredményesen megszüntetni az izzást. Ez főleg az érintett lakás alatt lakónak lehet fontos.
A rendőrök telefonon értesítették a tűzzel érintett lakás tulajdonosát, aki jelezte, hogy kb. negyed óra múlva ér a helyszínre. A rendőrök kérték, hogy óvatosan vezessen, ne rohanjon, a tüzet már eloltották.
A férfi a jelzett időben meg is érkezett, majd némi egyeztetés után körbenézett a lakásában. Kiderült, hogy a tűz kisebb területen pusztított, mint amire lélekben felkészült.
-A szobában, egy kombinált hűtő hátuljánál keletkezett tűz. Sok minden bekormolódott, de nagyon jó, hogy időben sikerült megfékezni a lángokat - válaszolt kérdésünkre a férfi, aki köszöni a felette lakó asszonynak is, hogy gyorsan cselekedett, mivel ilyenkor minden perc számít. A háznak van biztosítása, a kárszakértő kiérkezéséig nem lehet megkezdeni a helyreállítást.
A lakók a lépcsőház átszellőztetése után visszatérhettek az otthonaikba.
A Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye
Tűz keletkezett egy társasházi lakásban, Szombathelyen, a Sugár úton, az Eperjes utca közelében. Berendezési tárgyak égtek mintegy tíz négyzetméteren. A város hivatásos tűzoltói eloltották a lángokat, és átvizsgálták a lakást, amelyben senkit sem találtak. A tűz miatt tíz ember hagyta el a lépcsőházat.
Olvasóinkhoz fordulunk...
Segítséget kérünk ahhoz, hogy folytathassuk azt a munkát, amit olvasóink, nézőink megismerhettek az elmúlt 13 évben, több ezer helyszíni tudósítás során, politikamentesen. Saját fotókkal, videókkal, adatokkal mutattuk be a legtöbb esetet, szenzációhajhász felütések és mesterséges intelligencia által írt közhelyek nélkül. Közösségi oldalunkon nem tiltjuk, nem töröljük azoknak a hozzászólásait, akik más véleményen vannak, mint mi, vagy kritikát fogalmaznak meg. És csinálunk még sok olyasmit, amiről rendszerint nem számolunk be, de megkönnyíti a közlekedők dolgát, vagy segítséget jelent a káresetek részeseinek.
Ha Ön, kedves nézőnk, olvasónk hasznosnak tartja azt, amit csinálunk és megteheti, akkor kérjük, hogy támogassa a munkánkat!
Revolut Revtag: @112press
Támogatás bankkártyával, Google Pay-jel: kattintson ide!
Banki átutalás:
MBH Bank: 10300002 - 10636033 - 49020010
Megjegyzés: Támogatás
Köszönjük a hozzájárulást!
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.