Holttest a csomagtartóban - Kalapáccsal verte agyon alvó feleségét
Bocsánatot kért haldokló feleségétől az a 36 éves férfi, aki azért verte agyon álmában az asszonyt, mert az bejelentette: elhagyja. 11 éves kislányuk a szomszéd szobában aludt.
December 16-án tett bejelentést a rendőrségen egy asszony 30 éves, Kemenesmagasiban lakó lánya eltűnése miatt. A körzeti megbízott még aznap elment a nő házához, ahol beszélt a férjével. B.Sz. elmondta, hogy a felesége elhagyta, egy idegen férfival ment el. a körzeti megbízott bement a házba, körülnézett, majd a garázsban álló kocsit is megnézte, aminek utasterében semmi szokatlant nem látott. Ennek ellenére kérte a férfit, nyissa ki a csomagtartót. Itt feküdt fóliába csavarva B.Sz-né. A férj megtört és beismerte, ő gyilkolta meg a feleségét.
Rendezett körülmények között élt Kemenesmagasiban a B. házaspár. Mindketten dolgoztak, békében nevelték 11 éves lányukat. A környéken lakók normális családként írták le őket, hangos szót sem hallottak tőlük. Családi házukban lakott a férj édesanyja is. December 15-én aztán villámcsapásként érte a 36 éves B.Sz-t, amikor délután, munkából hazaérve felesége közölte vele, januárban elhagyja.
A házaspár ezután nyugodtan beszélgetett, lefektették a lányukat, majd 22 óra körül a feleség is elment lefeküdni. A férj agyában viszont egyre vadabb gondolatok támadtak. Egy ideig vívódott, de végül úgy döntött, "az lesz a legjobb", ha megöli az asszonyt. A garázsból magához vett egy kalapácsot és bement az alvó asszonyhoz. Jó ideig állt az ágy mellett, viaskodva önmagával, de amikor az asszony úgy fordult az ágyban, hogy a halántéka a férj felé került, akkor a férfi döntött. Felemelte a nagy kalapácsot és lesújtott...
Az előzetesben lévő férfi vallomásából kiderült, hogy már az ütés után azonnal megbánta, amit tett. Haldokló feleségének elmondta, szeretné visszafordítani a cselekedetét. De már nem volt visszaút. Az asszony fejét legalább három csapás érte. Sérüléseibe rövid időn belül belehalt.
A férfi ezután levette a véres ruháját és levetkőztette a halott feleségét is. A lepedővel együtt a kandallóba gyűrte a véres holmit és a kalapáccsal együtt meggyújtotta. Ezután megmosdatta az asszonyt és felöltöztette abba a ruhába, amiben másnap ment volna dolgozni. Ezután a téli gumi tárolására szolgáló fóliába tekerte, majd az autója csomagtartójába helyezte a holttestet. Mivel ekkor már hajnalodott, ezért úgy tervezte, hogy estére halasztja a test elásását.
Azért, hogy elkerülje a találkozást a lányával, kora reggel Celldömölkre hajtott a vasutas férfi, csomagtartójában a felesége holttestével. A 11 éves lánynak nem volt különös, hogy szülei nincsenek otthon, hiszen mindketten dolgoztak és rendszerint korán indultak a munkába.
Az asszonyt azonban nem csak édesanyja, hanem munkatársai is keresték, mivel a precíz nővel még nem fordult elő, hogy késett volna, vagy nem megy be a munkahelyére és ezt nem jelzi előre. A munkatársaknak is azt a mesét adta be a férfi, hogy felesége elhagyta és egy idegen férfival elment.
B.Sz. ellen emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt folyik az eljárás. A büntetlen előéletű férfi beismerte bűnét, 5-15 év közötti börtönbüntetésre számíthat. A 11 éves kislány jelenleg nagymamájánál van, a gyámügy hamarosan kinevezi a törvényes képviselőjét. A gyilkos férj elmeorvosi vizsgálatát kezdeményezte a nyomozóhatóság.
Frissítés 2011.12.21. 17:45
A 112 Press beszélt a házaspár mindkét tagjának édesanyjával. A ma eltemetett asszony édesanyja annyit mondott lapunknak, hogy B.Sz. soha nem bántotta korábban a feleségét, vagy a lányát. A megtört asszony nem tudott arról sem, hogy a lánya szakítani akart volna a férfivel. Amikor az eltűnés bejelentése után néhány órával rendőrautó állt meg a házuk előtt és a rendőrök arra kérték, menjen velük, csak arra gondolt, hogy pontosítani kell néhány adatot. Celldömölkön azonban közölték vele a mellbevágó hírt: megtalálták a lányát. Holtan.
Az emberöléssel gyanúsított B.Sz. édesanyja most leginkább unokáját félti. Menyét saját lányaként szerette. Azt mondta, nem volt előjele a tragédiának. "„Teljesen meghaltam én is attól, ami történt. A fiam intelligens ember, nem iszik, nincsenek káros szenvedélyei, nyugodt természetű. Kikattanhatott, csak erre tudok gondolni. Biztos vagyok benne, hogy ha a rendőrök nem találják meg ilyen hamar, akkor már nem is élne”" - tette hozzá az asszony. A 11 éves kislány unokatestvérével az ablak mögül figyelt. Az ablakban még ott voltak a Mikulástól kapott ajándékok. A kislány egyébként úgy tudta, december 16-án édesapja ajándékokért ment Celldömölkre...
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.