Barion Pixel
Szerző: Vas MRFK 2019. március 29.

Házhoz megyünk! - Jelentkezőket várnak a családi vagyonvédelmi vetélkedőre

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya szeretettel várja a feltételeknek megfelelő, a magukat megmérettetni vágyó családok jelentkezést Vas megyében.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által 2015. őszén indított Házhoz megyünk!” bűnmegelőzési program – az elmúlt évekhez hasonlóan – Vas megyében is folytatódik és célja továbbra is az, hogy segítse a lakosságot a megfelelő vagyonvédelemhez szükséges döntések meghozatalában.

bunmegelozes2

A programhoz kapcsolódóan és annak részeként a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya 2019. áprilisában családi vetélkedőt szervez, amelyre három főből álló csapatok – nagyszülő, szülő, általános iskola felső tagozatos tanulója – jelentkezését várja elektronikus formában a bunmeg.vasmrfk@vas.police.hu e-mail-címre, 2019. április 5-ig.

Az első, a második és a harmadik helyezést elérő triók díjazásban részesülnek és a legjobb eredményt elérő csapat képviselheti Vas megyét a Budapesten megrendezésre kerülő országos döntőben.

A vetélkedő az alábbi helyszínen és időpontban kerül megrendezésre.

Helyszín: Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat IV. Számú Szakmai Egységének Idősek Klubja (Szombathely, Gagarin u. 24.).

Időpont: 2019. április 30., kedd, 13.00 óra.

Képünk illusztráció.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.