Szerző: 112Press /Tánczos Mihály
2023. október 04.
Házfalnak ütközött egy Skoda Gencsapátiban, miután egy másik Skoda hajtott elé
A balesetet okozó idős férfi nem értette, hogy neki mi köze van az egészhez, ezért nem ismerte el a felelősségét. Az esetnek volt szemtanúja.
Személyi sérülés nélküli közlekedési baleset történt Gencsapátiban,a Hunyadi utcában, az Apponyi Albert utca kereszteződésénél.
Szombathely irányába tartott egy Skoda személygépkocsi, amikor a menetirány szerinti bal oldalról, egy ház kapubejárójából bizonytalanul ráhajtott az útra egy másik Skoda.
Az érkező autó vezetője látta a gépkocsit, de azt gondolta, hogy a másik sofőr észlelte őt, ezért gurul olyan lassan, de nem sokkal később kiderült, hogy ez nem így van. A főúton haladó jármű vezetője fékezett és jobbra kormányozta az autót, ami letért az útról, áthajtott az árkon és már minimális sebességgel egy ház falának ütközött.
A másik Skoda ráfordult az útra és hiába integettek neki többen is az utcából, lassan elhajtott.
Később sikerült megállítani és a 70 év feletti sofőr visszament a helyszínre, azt azonban nem értette, hogy ezt miért kellett megtennie. Lassan és halkan azt mondta, hogy ő biztosan nem hibás, mert nem látott másik gépkocsit. A balesetnek szemtanúja is volt, de neki sem hitte el, hogy mi történt. A két autó nem ütközött egymással.
Később kis gondolkodás után az okozó azt kérdezte, hogy a másik autó miért nem fordult be az utcába inkább, miért hajtott neki a házfalnak? A baleset károsultja, egy középkorú férfi inkább fejcsóválva arrébb állt.
Az idős férfi helyszíni bírságot kapott volna, ha elismeri a felelősségét, így azonban feljelentették. Egyik sofőr sem fogyasztott alkoholt vezetés előtt. A házfalnak ütközött Skodával a szomszédból kapott téglákon keresztül sikerült visszatolatni az úttestre.
címkék:
gencsapáti
hunyadi
apponyi
albert
utca
skoda
házfal
baleset
ütközés
anyagi
kár
idős
sofőr
kereszteződés
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.