Barion Pixel
Szerző: Vas MRFK / Fotó: 112Press 2016. január 21.

Házbetörő bűnbanda rendőrkézen - Vasban és Zalában is fosztogattak

Tavaly év végén huszonegy házat törtek fel akkor még ismeretlenek Szombathelyen és környékén. Ékszereket, használati tárgyakat és élelmiszert vittek el, több mint tízmillió forint kárt okozva. A rendőrök elkapták a bandát, amelynek tagjai eddig 29 bűncselekményt ismertek be.

A megyeszékhely egyébként csendesnek mondható városrészein élők békés mindennapjait keserítette meg egy bűnbanda, amelynek tagjai több családi házba törtek be és vittek el különböző értékeket 2015. novemberében és 2015. decemberében. A Szombathelyi Rendőrkapitányság munkatársai a kezdetben regisztrált betörések módszereiből feltételezték, hogy a szálak ugyanazon elkövetőhöz, vagy elkövetői körhöz vezetnek. Az adatgyűjtést kiterjesztették Zala megyére is, mivel – a szervek közötti jó együttműködésnek köszönhetően – munkatársainknak tudomása volt arról, hogy a szomszédos megyében is hasonló módszerrel követtek el bűncselekményeket.

A megyeszékhelyen a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint tizenhat lakóházba jutottak be jellemzően a herényi, a gyöngyöshermáni és a zanati városrészen, de Kámonban is megfordultak. A gyanúsítottak ezen kívül a Szombathelyhez közeli településekre is kiterjesztették tevékenységüket. Így Gencsapátiban három esetben, Sárváron és Egyházasrádócon pedig egy-egy alkalommal jutottak be családi házakba.

Nyugodt környékeken tört be a banda - képünk illusztráció

A megalapozott gyanú szerint többnyire ékszereket és készpénzt tulajdonítottak el, de az is előfordult, hogy különböző élelmiszerekkel távoztak. A szombathelyi nyomozók 2015. december 15-én a 24 éves őrtilosi férfit, majd 2016. január 11-én bűntársait: a 29 éves sávolyi, a 33 éves mesztegnyői és a 35 éves letenyei férfit is elfogták. Kihallgatásukkor összesen huszonkilenc bűncselekmény elkövetését ismerték el. Az ügyben tartott házkutatások során több, az eltulajdonításokból származó tárgyi eszközt találtak a nyomozók, de ennek ellenére ez idáig a tízmillió forintot is meghaladó kárérték töredéke térült meg.

Az ügyben a Szombathelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. A bűnbanda tagjai közül az őrtilosi, a letenyei és a sávolyi férfit a Szombathelyi Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte, míg a mesztegnyői férfi szabadlábon védekezhet.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.