Barion Pixel
2021. október 09.

Három jármű is elütötte, de elsétált a szarvas Zsédenynél, a 84-esen

Ütközéssorozatot generált egy vadbaleset a 84-es főúton, Zsédenynél. Négy autó rongálódott meg, a többszörösen elütött vad pedig felállt és elhagyta a helyszínt.

Sárvár felől Hegyfalu irányába tartott egy Suzuki személyautó pénteken este a 84-es főúton, amikor Zsédeny előtt egy szarvas rohant az úttestre. A Suzuki érintőlegesen ütközött a nagyvaddal, ami ettől az aszfaltra zuhant.

Vadbaleset Zsédenynél

A Suzuki mögött érkező Skoda vezetője áthajtott az úttesten fekvő állaton és az autó egy darabig  maga alatt tolta a vadat. Közben a sofőr hiába fékezett, a járműve ütközött a Suzukival.

Vadbaleset Zsédenynél

A Skoda alól kiszabadult, bódult szarvasnak ezután nekiütközött egy VW kisteherautó, amibe beleszaladt egy másik Skoda.

A balesetsorozatban személyi sérülés nem történt.

Vadbaleset Zsédenynél

A szarvas nem várta meg a vadász kiérkezését, felállt és egy szántóföldön át elhagyta a helyszínt. Keresőlámpával keresték, de nem találták meg. Elképzelhető, hogy néhány óra múlva kiszenved valahol, de az is lehet, hogy évekig él még a baleset után, mint a váti erdő háromlábú szarvasa.

Vadbaleset Zsédenynél

Azt nem sikerült megtudnunk, hogy bika, vagy tehén volt-e a nagy túlélő. A Skoda vezetője kérdésünkre annyit mondott: „Fogalmam sincs, de k*a nagy volt.”

Videó a háromlábú szarvas végzetes balesetéről, 2019. szeptemberéből

A korábban említett szarvas évekkel élte túl azt a balesetet, amiben elveszítette az egyik lábát. Videónkban a számára végzetes baleset helyszíne látható.

 

Műszaki mentés a zsédenyi vadbaleset helyszínén


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.