Barion Pixel
Szerző: 112Press 2018. december 13.

Frissítve: Halálos baleset Kámnál - kamionnal és BMW-vel ütközött egy Nissan

Képek és videó a kámi halálos baleset helyszínéről. Beszéltünk a kamionsofőrrel is, aki elmondta, nem lehetett lekerülni a balesetet.

Frissítés 17:20
 
Beszéltünk a kamiont vezető férfivel, akitől megtudtuk, hogy a Nissan kisáruszállító ok nélkül tért át a szemközti sávba, majd érintőlegesen ütközött a kamionnal.
 
DSC_5453
 
-Annyit tudtam tenni, hogy a padkáig kormányoztam a kamiont és szorítottam a kormányt. Hallottam az ütközéseket, ahogy a Nissan sorban kiütötte a kerekeket. Folyamatosan ellenkormányoztam, hogy ne menjek át én is a szemközti sávba, a fékem nem működött, így csak lassan tudtam megállni - mondta el kérdésünkre az állateledellel megrakott kamion vezetője.
 
DSC_5430
 
A Nissan vezetője feltehetőleg elaludt a volánnál, vagy rosszul lett. Fékezés és korrigálásra utaló jel nélkül ütközött a kamionnak, majd után a kamion mögött haladó BMW-nek.
 
DSC_5436

A kamionsofőr kérdésünkre azt is elmondta, hogy a baleset után mindenki megállt a szemből érkezők közül és rohantak segíteni, de a 65 éves szombathelyi férfi életét már nem lehetett megmenteni.

 

Frissítés 16:55

Korábban írtuk

A legfrissebb információink alapján nem három, hanem "csak" két személyautó és egy kamion ütközött Kám és Alsóújlak között a 8-as számú főúton. Úgy tudjuk, hogy egy magyar rendszámú Nissan ütközött egy szlovák rendszámú, állateledelt szállító kamion oldalának. A balesetben egy szintén magyar rendszámú BMW is érintett.

DSC_5428

A nedves úttesten üzemanyag folyt ki hosszan a kamionból, amelynek több bal oldali kereke is összeroncsolódott a balesetben.

 

 
Élő bejelentkezésünkben a helyszínről származó információk alapján még azt mondtuk, hogy a balesetnek súlyos, életveszélyes sérültje is van, de közben kiderült, hogy az életveszélyes sérült hunyt el, a másik sérült állapota pedig nem válságos, őt a mentők kórházba szállították.
 
DSC_5469

Jelenleg teljes útlezárás van érvényben az érintett útszakaszon a 8-as számú főúton.

DSC_5425

Amint több információnk lesz, cikkünket frissítjük.

cl

k3

Halálos baleset Kámnál - két autó és kamion ütközött




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.