Haláleset a szombathelyi Parkerdőnél – vizsgálják az eset körülményeit
Szombaton délelőtt mentők, tűzoltók és rendőrök érkeztek a Hungária utca egyik kisházához, ahol holtan találtak egy férfit.
Információnk szerint egy hozzátartozó jelezte, hogy a férfi kiment a parkerdei kiskertjébe, de onnan nem érkezett haza és nem lehet felvenni vele a kapcsolatot.
A hatóságok a jelzett helyen, a házban megtalálták a férfi holttestét.
Úgy tudjuk, hogy idegenkezűségre, vagy szándékosságra utaló jeleket nem találtak. Információnk szerint a kályha hideg volt, de a tűzoltók ellenőrizték a fűtőeszközt és a kéményt, vizsgálva, hogy okozhatta-e szén-monoxid mérgezés a férfi halálát.
Azt majd a későbbi vizsgálatok deríthetik ki pontosan, hogy mi miatt vesztette életét az illető.
Azt többen is elmondták, hogy három évvel ezelőtt a kisházban meghalt egy egyedülélő, harmincas éveiben járó nő. Őt az édesapja kezdte keresni, mert nem érte el telefonon. A telket ezután vette meg a mostani tulajdonosa.
Fotóink a mai esetnél készültek, de a felvételeken látható járművek az út szűkössége miatt nem az érintett terület előtt állnak.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.