Barion Pixel
Szerző: 112Press 2020. június 13.

Templom melletti padon halt meg egy hajléktalan férfi Szombathelyen

Többek szerint akár órák óta is fekhetett a padon, a környékbeliek ismerték, mert oda járt "anyagért". A mentők megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel.

Elhunyt egy középkorú férfi a szombathelyi evangélikus templom melletti padon szombaton délelőtt, a Kálvária utca és a Körmendi út kereszteződésénél lévő körforgalom mellett.

Sikertelen újraélesztés után - Részlet egy Facebook élő videóból

 
A férfit a mentők megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel. A helyszínen maradt ruháit és személyes tárgyait az Utcai Szociális Szolgálat szállította el.
 
Az Utcai Szociális Szolgálat autója a helyszínen
 
A férfi rendszeres látogatója volt a szomszédos Óperint utcának, többen is elmondták, hogy ott szerezte be a "bio" nevű szintetikus drogot, vagyis a szintén megtévesztő nevű herbált. Ezt olyan természetességgel mondták az utcában lakók, mint  ha egy kis élelmiszerboltról beszélnének. A beszélgetésbe bekapcsolódó általános iskolás gyerekek is tisztában voltak azzal, mi az a herbál. Többen közülük a közelből nézték az újraélesztést, fotókat, videókat is készítettek a telefonjukkal. (A teljes újraélesztést élőben közvetítette a Facebookon egy asszony, ahol kendőzetlenül mondott véleményt a drogosokról az egy óránál hosszabb videóban.)
 
A templom mellett hunyt el a hajléktalan férfi
 
A férfi halálának oka nem ismert. Egy ismerőse elmondta, hogy T. a "tarhálásból" szerzett pénzen is "szert" vett élelmiszer helyett és ez "szétütötte". Szombaton nyári meleg volt, ez is közrejátszhatott a férfi rosszullétében és halálában.
 
Nem hivatalos információk szerint egy gramm herbál ára 1500-2500 forint között mozog, vagy becserélhető kialkudott mennyiségben egy doboz (30-50-100 szem) X*naxra, R*votrilra, vagy Fr*ntinra. A nyugtató és szorongásgátló gyógyszerekhez könnyen hozzájutnak a hajléktalanok, mivel az orvos felírja nekik. Alkohollal keverve ezek is bódítanak (zombi-szerűvé teszik a fogyasztót), sokan mégis leadják a gyógyszert a dílernek, hogy erősebb szert kapjanak érte. (A díler aztán szemenként eladja a gyógyszereket is.)
 
A környék megszépült és biztonságosabbá vált az elmúlt években, de vannak még gondok
 
A "törzsvásárlók" már 1000 forint körüli áron is hozzájuthatnak a szintetikus droghoz, a terjesztő még így is keres rajta.  A fogyasztók célja pedig az, hogy a lehető leghosszabb időre elérjék az elsötétült állapotot, azaz szinte vegetatív módban lézengenek, lesöpörve magukról a világi nyűgöket.
 
Rendőrök a haláleset helyszínén
 
-Van olyan lépcsőház, ami időnként átjáróházra hasonlít. A vevőknél csak kevés anyag van, az eladók meg a WC-ben porciózzák ki a szert. Ha gond lenne, akkor egy másodpercen belül lemegy az egész a csatornába. Jól ki van ez találva - mondta egy férfi, aki azt már nem mondta el, honnan tudja, hol történik a szer adagolása.
 
Az Óperint utca és a Szabadságharcos utca az elmúlt években komoly fejlesztésen ment át és sok minden történt annak érdekében, hogy a hírhedt jelző lekopjon az utcanevek elől. Történt itt korábban utcai emberölés (az ún. Vak Bundzsa gyilkosság), a botokkal, láncokkal és gáz-riasztófegyverekkel színesített verekedés pedig régebben nem számított rendkívülinek.
 
Hajléktalan fogyasztó a herbálról
 
Korábban kameránk előtt, igaz inkognitóban beszélt egy hajléktalan férfi az akkor még 5-600 forintért beszerezhető herbál hatásáról. Interjúalanyunk már szintén nem él.
 

 

 
 
Címlapképünk forrása egy élő Facebook-videó, ami a teljes újraélesztést mutatta. 

 


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.