Barion Pixel
Frissítve: 2013. augusztus 16.

Gyújtogatás a szombathelyi reptér mellett - 10 nap 5 tűzeset

Bár a tűzoltók nem mondhatják, mi megelőlegezzük, hogy szándékosan lobbantja valaki lángra a volt honvédségi gyakorlóterületet a repülőtér mellett. Tíz nap alatt ötször kellett vonulniuk a lánglovagoknak.

Amikor tavasszal telefonon erős füstöt jelentenek a repülőtér irányából, akkor a tűzoltók már tudják, ismét a száraz fű ég nagy területen Söpte és a reptér között. A földalatti objektumokkal megszórt volt katonai területen jelenleg csak birkákat legeltetnek. Az újra és újra fellobbanó tűz a tavalyi száraz füvet és kórót emészti fel. Néhány rózsabokor és egy-két fa áll még a gyakorlótéren, ezek minden évben átélnek hasonló tüzeket. Mert érdekes módon ez a terület minden évben kigyullad. Az idén kiadós esőt követő napon is felcsaptak a lángok, szunnyadó parázsról így nem beszélhetünk.

Titkos katonai kísérletekre azonban nem kell gondolni és a gyerekcsíny sem tűnik valószínűleg olyan mélységben, ahol felcsapnak a lángok. A tűz nagy precizitással ott jelenik meg, ahonnan a szél a még száraz füves területek felé fújhatja. Persze lehet teóriákat gyártani, kinek az érdeke, hogy eltűnjön a száraz kóró és a félméteres zörgő, száraz fű, amit egy haszonállat sem esz meg szívesen, de amíg nincs tettenérés, vagy nincs terhelő bizonyíték, addig vádaskodni sem lehet.

A mostani állapot viszont nagyon nem szerencsés. Mert semmi garancia nincs rá, hogy amíg a tűzoltók kétnaponta a reptéren kergetik a tűzkakast három darab fecskendős járművel, addig a körzetükben semmi komoly tűzeset nem történik, ahová azonnal nagy erőkkel kell vonulniuk. Mire ugyanis a járművek kizötyögnek a földalatti bunkerekkel, lövészárkokkal, "tankcsapdákkal" és egyéb akadályokkal teli területről, addig értékes percek telnek el, vagy akár negyed óra, ez pedig fájdalmas időveszteség.

Nyilvánvaló, hogy a helyzettel kezdeni kell valamit. Egyeztetni pl. a természetvédelmi hatóságokkal egy ellenőrzött, tél végi égetésről, amikor a bogarak, rovarok még téli dermedtségükben pihennek a föld alatt. A területen található néhány fa körbeásással védhető lenne, ugyanúgy, ahogy előrelátóan a repülőteret is széles felszántott földsáv védi a tűztől, mint ahogy az galériánkban is látszik. A másik, tapasztalatunk szerint kevésbé reális lehetőség a terület folyamatos gondozása lenne, hogy ne legyen fél méteres fű ősszel, ami elszáradhat. Ennek akadálya a pénz hiánya és a már említett sok tereptárgy.

Korábban katonák "tartották karban" a területet harckocsikkal, illetve a hadtáp birkáival, most a volt laktanyaépületben rabok kaptak helyet. Őket pedig a biztonsági kockázatok miatt nem lehet ilyen nyílt és búvóhelyekben gazdag területen dolgoztatni. A kérdésre az ünnepek után még visszatérünk, akkor igyekszünk majd megszólaltatni az illetékeseket is, ők milyen megoldást javasolnának az évente visszatérő kérdésre.

Levél a szerkesztőségnek
Söptei Olvasónk, Barki László egy levelet juttatott el a 112 Press szerkesztőségének. Íme:

"„A napokban szinte majdnem mindennapos volt a katonai gyakorlótér tűzesete. Száraz aljnövényzet égett. A tűz nem keletkezik csak úgy, szándékos gyújtogatásra gyanakszunk! Ezúton szeretnénk mindenki segítségét kérni, közzétenni egy felhívást, hogy ha valaki valamit tud az esetekről, szemtanúja volt valaminek, aminek köze lehet a tüzekhez, akkor jelentkezzen! Március 30-án az északi oldalon keletkezett tűz szinte 3 perc alatt elért a déli oldalra, ez pedig lehetetlen, mert erős-viharos DNY-i szél fújt. Jó 1 km-t ment a tűz széllel szemben!”"

"„Biztos, hogy szándékos gyújtogatás történt, ráadásul az egyik egyidőben a Csaba útnál történt balesettel és két egymástól független gócpontban lobbant fel a tűz. Jó lenne, ha kiderülne, hogy mi folyik itt. Ez nagyon bűzlik! Ráadásul eső után is kigyullad?!?”"

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.