Barion Pixel
Frissítve: 2013. augusztus 14.

Frontális karambol hanyagságból - Repülő ajtó elől menekült a szlovák sofőr

Egy Lada utánfutójáról lerepülő faajtót és matracot próbált kikerülni egy szlovák rendszámú autó vezetője Szombathely határában, de ütközött a szembejövővel. Videóval.

Súlyos közlekedési baleset történt pénteken délután Szombathely határában, a 86-os úton, Zanat előtt. Egy szlovák rendszámú Skoda tartott Nemesbőd irányába. A sofőrje a 112 Press-nek elmondta, hogy az előtte haladó Lada pótkocsijáról a levegőbe repült több tárgy - mint később kiderült egy rögzítetlen ágy matrac és egy faajtó.

A Skoda vezetője megijedt a felé csapódó tárgyaktól, félrerántotta a kormányt és vészfékezett, de így is frontálisan ütközött a szemből érkező, szabályosan közlekedő, magyar rendszámú Suzuki Swifttel.

A magyar autóban hárman sérültek meg - köztük egy gyerek -, míg a szlovák járműből egy nőt szállítottak kórházba a mentők. Állapotukról egyelőre nincs információnk.


Az útra repülő tárgyak tulajdonosa megállt, amikor észlelte, mi történt és megvárta a rendőröket. Ellene eljárás indult. A rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit. A 86-os út érintett szakaszát a helyszínelés idejére lezárták, a forgalmat a régi 86-os útra terelték a rendőrök.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.